Táplálkozás
Fogyókúra
Egészséges fogyás, életmódváltás, egészséges testsúly, diéták, testtömegindex, BMI
„Ezer történet lehet az elhízás mögött, de egyszerűbb elítélni másokat”
A túlsúllyal, elhízással élő emberek számos nehézséggel és megbélyegzéssel kénytelenek szembenézni nap mint nap. Petkó Judit, a Túlsúllyal Élők Társasága elnöke szerint törekedni kell azonban arra, hogy ne csak ez határozza meg az érintettek életét.
A tudomány a Turbó diétátÂŽ támogatja (x)
Életünk számos területén akkor érhetünk el komoly sikereket, ha a szakemberek ismereteire és útmutatásaira támaszkodunk. Nincs ez másképp a fogyással sem. Kutatók jártak utána, hogyan lehet gyorsan, egészségesen és véglegesen fogyni - itt a megoldás!
Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.