Nemcsak a válás, a házasság is pluszkilókkal jár

A házasság és a válás is okozhat testsúlynövekedést - állítják amerikai kutatók tanulmányukban. Az American Sociological Association által publikált tanulmány szerint a frissen házasodott nők vannak kitéve a legnagyobb veszélynek.

Az Ohiói Állami Egyetem kutatói több mint tízezer ember adatait elemezték azt vizsgálva, hogy a házasság, illetve a válás mennyivel növeli a súlygyarapodás kockázatát. A www.bbc.co.uk honlap által ismertetett felmérés céljából 1986. és 2008. között követték nyomon a vizsgált személyek testtömegindexét (BMI) és családi állapotát. Az új házasok és a frissen elváltak adatait összevetették azokéval, akik már korábban házasok voltak, vagy egyedül éltek.

Az elemzés kimutatta, hogy még ha figyelembe vették is az olyan tényezőket, mint az egyes személyek egészségi állapotát, iskolázottságát, munkaügyi és pénzügyi helyzete, illetve nőknél a várandósságot, a házassággal vagy válással kapcsolatos hízás kockázata akkor is jelentős növekedést mutatott.

A nőknél a kisebb (legfeljebb három BMI-pontos) súlyfelesleg kialakulásának kockázata 33 százalékkal emelkedett, a nagyobb súlygyarapodás (több mint 3 BMI-pontos) rizikója 48 százalékkal ugrott meg. Vásás esetén a kisebb súlyfelesleg felszedésének kockázata 22 százalékkal volt magasabb.

A férfiaknál a nősülés 28 százalékkal emelte a kisebb súlygyarapodás esélyét, míg a válás 21 százalékkal fokozta ezt a kockázatot.

"Minden házasság körüli esemény sokkolóan hat a testsúlyra, és függetlenül attól, hogy a családi állapot milyen irányban változik, fennáll a kisebb súlytöbblet kialakulásának veszélye" - fogalmaztak a kutatók jelentésükben.

Dmitry Tumin, a tanulmány vezető szerzője hozzátette, hogy nők esetében a házasság egyenesen egészségügyi kockázatot jelenthet ebből a szempontból.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
koleszterinszint csökkentése
5 gyógyszermentes tipp magas koleszterinre – Egyszerűen lépésekkel is csökkenhetnek az értékek
máriatövis
Mire jó a máriatövis? – Jó hatással lehet a májra, de vannak veszélyei
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén hosszabb időre is kisüt a nap. Eső, záporeső továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet. Késő estére 0 és +5 fok közé hűl le a levegő. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!