Testünk ilyenkor égeti a legtöbb kalóriát

Attól kezdve, hogy mennyit és mit sportolunk egészen addig, hogyan alszunk, számos dolog van hatással arra, hogy egy adott napon mennyi kalóriát égetünk el. Van egy napszak, amikor a legtöbb energiát használja fel a szervezetünk.

A belső óránknak köszönhető

Ez nagy részben a cirkadián ritmusunknak köszönhető, amely a szervezet belső óráját szabályozza, tehát azt is, hogy mikor alszunk el és mikor ébredünk. Ez a ritmus arra is hatással van, hogy mennyi kalóriát égetünk el - derül ki a Current Biology című szaklapban közzétett tanulmányból, amely szerint az emberek késő délután körülbelül 10 százalékkal több kalóriát égetnek el, mint késő éjszaka.

A tanulmány társszerzője, Dr. Jeanne Duffy, a Harvard Medical School professzora szerint ez azt jelenti, hogy ilyenkor körülbelül 130 kalóriával többet használ fel a szervezet anélkül, hogy bármilyen extra erőfeszítést tennénk. A szakértő szerint már egy ilyen kis mértékű emelkedés is hatással lehet az egészségünkre, hiszen ha mindennap megtörténik, idővel összeadódik.

Mivel a kutatás a nyugalmi állapotban történő kalóriaégetésre fókuszált, egyelőre még nem tudni, hogy érdemes-e az edzéseinket, illetve az étkezéseinket ehhez a késő délutáni anyagcsere-felpörgéshez időzíteni. Dr. Duffy szerint fontosabb lehet, hogy elkerüljük a késő esti, illetve kora reggeli kalóriaégetés-visszaesést.

Ilyenkor égeti a testünk a legtöbb kalóriát
Nem érdemes túl korán reggelizni?

Extra kalória a korai reggeli?

Tegyük fel, hogy egy-két órával korábban kelünk fel reggel, és ennyivel korábban is reggelizünk. Ebben az esetben nemcsak, hogy olyankor eszünk, amikor testünk még nincs felkészülve rá, de lehet, hogy ilyenkor a testünknek kevesebb energiára is van szüksége az alapvető funkciók ellátásához. Éppen ezért a korai reggeli extra elraktározott kalóriákat is jelenthet, amelyekre nincsen szükség.

A szórakozás, a takarítás, és a ház körüli teendők is égetik a kalóriákat. Melyek a legjobb kalóriaégető tevékenységek? Kattintson!

A fent említett kutatás mindössze hét ember részvételével készült, ezért további vizsgálódásra lehet szükség, ugyanakkor a kis fókuszcsoport lehetővé tette, hogy a résztvevőkkel kapcsolatban rengeteg körülményt irányítsanak az étrendjüktől egészen addig, hogy egy adott napon mennyi fénnyel érintkeztek. A résztvevők 37 napon át éltek egy laboratóriumban, órák, ablakok, telefonok és internet nélkül, ami kizárta, hogy környezeti tényezők zavarjanak be az eredményekbe. A kutatók szabályozták, hogy a résztvevők mikor feküdtek le, illetve mikor keltek fel, egészen addig változtatva az időpontokat, míg a szervezetük átállt arra, hogy teljesen a saját "belső órájukhoz" igazodjon. Szabályozták azt is, hogy mennyit ettek, illetve mennyit mozogtak naponta. Mérték a testhőjüket, az energiafelhasználásukat, és az így kapott adatok alapján jutottak arra a következtetésre, hogy kalóriaégetésük a késő délutáni órákban volt a legmagasabb.

Betegségekkel is összefügghet

Dr. Duffy szerint ezek az eredmények különösen azok számára lehetnek fontosak, akik váltott műszakban vagy éjjel dolgoznak. Kutatások szerint a váltott műszakban dolgozóknál nagyobb esély van a túlsúly, a kognitív romlás, a 2-es típusú cukorbetegség és a rák kialakulására - a friss tanulmány eredményei pedig megerősítik a feltételezést, hogy egyes egészségügyi problémák kialakulása összefügghet a cirkadián ritmus felborulásával.

Forrás: time.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak, és túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország északkeleti felén lehet a déli, kora délutáni órákban átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet az Alföldön élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!