Ennyi időbe telik, amíg beindul a fogyás

Már az elhatározás megszületésénél fontos, hogy tisztázzuk magunkban: a fogyás időbe telik, és türelmesnek kell lennünk a testünkkel. Ez a kulcsa annak, hogy az elért eredmény tartós legyen.

Érthető, ha a nagy elhatározás és az első lépések után minél hamarabb szeretnénk látni a változást a tükörben és a mérlegre állva egyaránt, ám fontos, hogy türelmesek legyünk magunkkal és a testünkkel - figyelmeztet a health.com portálnak nyilatkozó Cynthia Sass dietetikus. A plusz kilók, amik hosszú hónapok, évek alatt kúsztak fel, nem fognak egy szempillantás alatt leolvadni rólunk - ám ha kitartóan követjük az új életmódunkat, biztosan célt érünk majd.

A fogyás ideális üteme

A szakértők által is javasolt, egészséges mértékű súlyvesztés során hetente a testsúlyunk körülbelül 1 százalékát adjuk le - ez a legtöbb esetben fél-egy kilogrammot jelent. Ez első hallásra kevésnek tűnhet, mégis több szempontból ideális, egyrészt nem terheli meg a szervezetünket, másrészt a lassabb ütemű fogyás után nagyobb esélyünk van arra, hogy hosszú távon is megtartsuk az elért célsúlyunkat. Épp ezért nem szabad bedőlni a hirtelen, nagy fogyást ígérő villámdiétáknak. Egy drasztikus étrenddel ugyan gyors és látványos eredményeket érhetünk el, de a diéta felfüggesztésével ugyanilyen gyorsan vissza is másznak a leadott kilók. így könnyen a jojózás csapdájában találhatjuk magunkat, ami egyáltalán nem szolgálja az egészségünket.

egészséges fogyás üteme idő
Adjunk időt a testünknek, hogy leadja a felesleges kilókat. Fotó: Getty Images

Számít, mennyit szeretnénk leadni

A fogyás gyorsasága nagyban függ attól, mennyi a kiinduló súlyunk, és hány kilótól szeretnénk megszabadulni. A dietetikus szerint általánosságban elmondható, hogy a nagyobb súlytöbbletből könnyebb leadni, míg az utolsó 4-5 kiló pluszt a legnehezebb ledolgozni. Ez a látszólagos ellentmondás a kalóriadeficittel magyarázható. A fogyás titka ugyanis a kalóriadeficit, vagyis az, hogy napról napra több kalóriát égessen el a szervezetünk, mint amennyit elfogyasztunk. Minél nagyobb túlsúllyal küzdünk, feltehetően annál nagyobb a bevitt többletkalóriánk, azaz van miből lefaragni az étkezések során. A fogyás során aztán folyamatosan alakítani kell az étrendünkön és a sportolási szokásainkon ahhoz, hogy ezt a kalóriadeficitet fenntarthassuk, így az utolsó pár kiló leadása már időigényesebb és nehézkesebb lehet.

A koplalás nem jó taktika

Számos apró jel van, amiből tudhatjuk, hogy nyerésre állunk a kilókkal szemben - részletek itt.

Mi sem egyszerűbb, ha minimális ételt veszek magamhoz, akkor biztosan fogyni fogok, gondolhatnánk - ám nem is tévedhetnénk ennél nagyobbat. A koplalás épp ellenkező hatást vált ki, a szervezet raktározó üzemmódra kapcsol (hiszen azt a jelzést kapja az agyunktól, hogy éhezünk), és még makacsabbul ragaszkodnak majd a zsírpárnák. Ilyenkor, ha kezdetben be is indul a fogyás, nem a felhalmozott zsírból veszítünk, hanem a szervezetben felgyülemlett vízből, valamint az izmokból, ami nemcsak hogy nem cél, de igen káros is.

De akkor honnan lehet tudni, mennyi kalóriát kellene fogyasztanunk, hogy beinduljon a fogyás, és a zsírfeleslegünknek inthessünk búcsút? Jó taktika, ha a kitűzött célsúlyunk fenntartásához szükséges kalóriamennyiséget fogyasztjuk - ennek kiszámoláshoz használhatunk online kalkulátorokat, de kérhetjük dietetikus szakértő segítségét is, aki az étrendünk megfelelő összeállításához is hasznos tanácsokkal szolgálhat.

A visszaesés természetes

Még ha be is tartjuk az új életmódunk étkezési és sportolási szabályait, előfordulhat, hogy a mérleg nem azt mutatja, amit látni szeretnénk. A fogyás ugyanis nem egy lineáris folyamat, a súlyunk a nap folyamán is ingadozhat, és a kalóriák mellett számos tényező közrejátszik az alakulásában. Nőknél különösen a ciklusuk alakulása befolyásolhatja a fogyást, hiszen amenstruációelőtti napokban a szervezet fokozott vízvisszatartásba kezd, de a túl sok só fogyasztása is hasonló eredményhez vezethet.

A lényeg, hogy ne szegje kedvünket az átmeneti stagnálás, továbbra is tartsuk magunkat a kitűzött célhoz, és előbb-utóbb testünk is visszatalál az ahhoz vezető útra. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy ha a precíz diéta és a rendszeres sportolás ellenére sem azt látjuk a tükörben, amit szeretnénk, akkor érdemes bejelentkezni egy alapos kivizsgálásra, mert könnyen lehet, hogy valamilyen egészségügyi probléma (például hormonális zavar) akadályozza a fogyást.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33, +38 °C
Minimum: +15, +23 °C

Sok napsütés várható, a kevés gomolyfelhőből csapadék nem alakul ki. Már az éjszakák sem hoznak kellő felfrissülést, napközben pedig 35 fok körüli hőség várható, néhol 38 fok is lehet. Szerdán hőségre kell készülni, front nem érkezik. Egyre gyakoribbak az alvászavarok, napközben pedig sokan nyűgösek, idegesek a kialvatlanság miatt. Az időseket és a szívbetegeket nagy terhelés éri, de az egészséges szervezettel rendelkezők is nagy igénybevételre készüljenek. Fennáll a napszúrás és a hőguta kockázata, a déli órákban lehetőség szerint javasolt árnyékos, hűvös helyre húzódni! A légszennyezettség közepes, kissé növekszik. A légnyomás gyengén süllyed.

Egészséget befolyásoló hatások:

Megterhelő hőség (Napi középhőmérséklet 25 fok felett várható)