Diéta után: hogyan kerülhetjük el az újbóli hízást?

Hiába a sikeres fogyókúra, a súlycsökkenés csak akkor lesz tartós, ha teszünk is azért, hogy a plusz kilók ne kússzanak vissza. Egy friss, egereken végzett kutatás meglepő eredménnyel zárult.

Világszerte milliók szembesülnek a jojó-effektussal: amikor hónapokig tartó önsanyargatás és kalóriamegvonás után elérik a vágyott testsúlyt vagy alakot, ám a leadott kilók nagy részét viszonylag hamar vissza is szedik. Tartós fogyás a szakemberek szerint csak úgy érhető el, ha nem a szervezetünk működéséhez szükséges, értékes kalóriákat – tápanyagokat – vonjuk meg magunktól, hanem a plusz kalóriákat, az úgynevezett üres kalóriákat, mégpedig úgy, hogy tudatosan és alapjaiban változtatjuk meg az életmódunkat. Beleértve az étrendünket is.

Egy, a Nature Metabolism című szaklapban megjelent friss tanulmány szerzői azt állítják, hogy a magas fehérjetartalmú étrend is segíthet a fogyás utáni ideális testsúly megtartásában. Legalábbis erre utalnak egerekkel végzett kutatások, melyek során a különböző fehérjealapú diéták hatását vizsgálták. A kutatók szerint a magas fehérjetartalmú diéták voltak a legalkalmasabbak arra, hogy megakadályozzák a súlygyarapodást vagy fenntartsák a fogyással elért testsúlyt - számolt be az eredményekről a WebMD. 

A jojó-effektus sokak életét keseríti meg. Fotó: Getty Images.

Koplalni vagy jól enni? 

"Ez a tanulmány azt sugallja, hogy az időszakos koplalás, vagy a nagyon alacsony kalóriabevitelen alapuló diéta után a magas fehérjetartalmú étrend megakadályozhatja a leadott kilók visszaszerzését. Mégpedig a bélben élő jótékony baktériumok, a Lactobacillusok számának gyarapításával, ami korlátozza a lipidek felszívódását" - összegezte Tonia Vinton, a Texasi Egyetem orvostudományi központjának elhízásra szakosodott belgyógyásza. 

Más tanulmányok viszont éppen ennek ellenkezőjét állapították meg: ausztrál kutatók például ecetmuslicákat és gilisztákat vizsgálva arra jutottak, hogy a túl magas fehérjetartalmú étrend megrövidítheti az életet, mert felgyorsítja a sejteken belüli proteinszintézist.

Egerek és emberek

A legutóbbi eredményeket illetően azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az emberek szervezete másképp működik és másképp viselkedik, mint az egereké: a sóvárgás, a telítettség érzése, az éhség fontos szerepet játszik a sikeres fogyásban és az ideális testsúly megtartásában, csakúgy, mint a testmozgás - hívta fel rá a figyelmet Keta Pandit, a Texas Diabetes and Endocrinology munkatársa.

Az elhízás globális probléma: a túlsúlyos emberek száma 50 év alatt megháromszorozódott, növelve például a 2-es típusú diabétesz, a zsírmáj, a szív- és érrendszeri betegségek, számos rákos megbetegedés és sok egyéb egészségügyi probléma kockázatát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!