"A túlsúlyos saját hibája, hogy nem tud lefogyni"

Száz emberből 87 elégedetlen a testsúlyával, az emberek többsége pedig rosszul ítéli meg azt - derült ki a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság kérésére készült reprezentatív kutatásból.

A megkérdezettek 39 százaléka úgy nyilatkozott, csak néhány kiló felesleggel küzd, 24 százaléka normális testsúlyúnak tartotta magát, 6 százaléka pedig kifejezetten soványnak. A testtömegindex alapján ugyanakkor csak a résztvevők 2 százaléka volt sovány, a normális súlykategóriába pedig 36 százalékuk esett. Emellett a válaszadók 13 százaléka tartotta elhízottnak magát, a testtömegindex szerint viszont a résztvevők 34 százaléka túlsúlyos , 28 százaléka pedig valamilyen mértékben elhízott volt.

Miért nem tud lefogyni?

A férfiaknál átlagosan 39, míg a nőknél 43 éves korukban mutat legtöbbet a mérleg, a férfiak esetében ez átlagosan 93, a nőknél 80 kilogrammot jelent. Magyarországon a felnőtt lakosság 30 százaléka elhízott, a túlsúlyosak aránya pedig ennél is több, ezzel Magyarország rendelkezik a legrosszabb mutatókkal Európában.

A válaszadók mintegy ötöde érzi a súlyfelesleg miatt kialakuló egészségügyi problémák hátráltató hatását, négy százalékuk szerint az egészségkárosodásuk már tartósnak is tekinthető. A résztvevők 40 százalékának már az is megfordult a fejében, hogy elhízása betegség, amelyet gyógyítani kell, csaknem 30 százalékuk azt mondta, hiába mozognak és figyelnek oda az életmódjukra, semmi sem működik. A legtöbben mégis azt gondolják, hogy a túlsúlyos saját hibája, akaratgyengesége, hogy képtelen lefogyni - ismertették a kutatás eredményeit.

Meglepő apróságok, amelyektől hízhatunk - részletek itt .

A felmérésből az is kiderült, hogy tízből négyen már legalább négyszer elkezdtek fogyókúrázni. A megkérdezettek 95 százaléka soha nem szedett orvos által felírt súlycsökkentő szert, 96 százalékuk nem vett részt orvosi felügyelet alatt zajló súlycsökkentésben, 93 százalékuk pedig nem kérte dietetikus tanácsát sem.

A felmérést a Kutatópont Műhely ezer ember online megkérdezésével végezte. A kutatás nemre, korra, iskolázottságra és településtípusra reprezentatív.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!