A hasi elhízás lehetséges okai

A hasi elhízás nemcsak esztétikai, hanem egészségügyi probléma is. Növeli a szív- és érrendszeri problémák illetve a cukorbetegség kockázatát, valamint hormonális zavarokban is szerepe lehet. A haskörfogat növekedése sok összetevőből áll össze.

Zsigeri zsír és bőr alatti zsír

A hasi szervek előtt, de a hasi izomrétegek alatt van egy zsírral átszőtt lemez, amit zsigeri zsírként szoktak emlegetni. Zsigeri zsír minden olyan zsír, amely a szerveket - vagyis a zsigereket - borítja be. Ez esetben azonban ez a hasfal alatti zsír is ebbe a kategóriába sorolható, de a zsigeri nevet nem bitorolhatja önmagában. Ennek ellenére ez a belső hasi zsír nagyon érzékeny mindenféle anyagcsere- és hormonális változásra. Ha hasi elhízásról beszélünk, akkor főként ennek a zsírrétegnek a megnövekedéséről beszélünk - mondja dr. Gulyás Tamás, a vitaminsziget.com szakértője.

Nem lehet azonban kizárni a hasi bőr alatt elhelyezkedő zsírréteget sem, amely ugyancsak jelentősen meg tud vastagodni. Sokszor még vastagabb, mint az említett zsigeri zsír, tehát ezzel is van mit kezdeni. Két jellemzőjét mindenképpen érdemes megemlíteni: egyrészt ez a zsírréteg a hasizmokat borítja, így hasfali edzőgyakorlatokkal hatással lehetünk rá, másrészt helyzeténél fogva előrebillenti a test súlypontját.

Egy felmérés szerint a kóros elhízás a túlsúly mértékétől függően akár 14 évvel rövidítheti meg az emberi életet. Részletek itt.

Ez utóbbi ténynek két területen van jelentősége. Az egyik, hogy esetenként a test vagy a medence hátrabillenését ellensúlyozza. Nőknél például a magassarkú cipő viselésének kompenzálására jöhet létre. Ez lehet az oka annak, hogy sokszor még karcsú lányokon is kialakul egy kis köldök alatti pocak. A másik pedig, hogy a növekvő pocak tartási problémákat, következményes izomfeszültségeket, például háti fájdalmakat képes okozni.

A hasi elhízás 7 gyakori oka

Alapvetően zsírról van szó, tehát minden olyan faktor szerepet játszik a létrejöttében, amely a többi típusú elhízás esetén is. Mindemellett vannak kifejezetten a hasi zsír növekedését fokozó faktorok is.

1. A finomított szénhidrátok túlzott fogyasztása kiugró vércukorszinteket okoz, ami zsírban raktározódik. A túl sokszor kiugró vércukorszint inzulinrezisztenciához vezet, aminek hatására a sejtek nehezen tudják felvenni a cukrot. A zsigeri zsír azonban kevésbé lesz rezisztens, így arányosan könnyebben fog növekedni.

2. A transzzsírsavakban bővelkedő étrend átstrukturálja a zsírszövet eloszlását, a hasra koncentrálja, így akkor is megnöveli a testsúlyt, ha a bevitt kalóriamennyiséget ellenőrzés alatt tartjuk. Transzzsírsavak a salátaöntetekben, a ropogtatnivalókban, süteményekben, a kekszekben, a (részben) hidrogénezett olajban elősütött félkész ételekben fordulnak elő, de legfőképp a sokszor használt sütőolajokban. A transzzsírsavak többsége - eltérően más zsíroktól - akkor keletkezik, amikor a folyékony olajokat iparilag hidrogénezik annak érdekében, hogy szilárd állagúak legyenek.

3. A mozgás nemcsak azért fontos, mert energiát használ, hanem fokozza az anyagcsere-folyamatokat is. A mozgáshiány ellenben lassítja az anyagcserét.

4. A pocakot nemcsak sörpocak, hanem stresszpocak néven is szokták emlegetni. Bármilyen hangulatzavar, szorongás, depresszió miatt képesek vagyunk többet nassolni. Ez esetben azonban nem csak erről van szó. Egy stresszhormon, a kortizol krónikusan magas szintje ugyanis kifejezetten hasi régióra lokalizálódó elhízást okoz. Egy Yale egyetemen végzett kutatás szerint az emelkedett kortizolszinttel rendelkező - egyébként karcsú - lányoknak nagyobb volt a hasi zsírmennyisége az alacsonyabb kortizolszintűekéhez képest.

A meditáció segíthet kezelni a stresszt
A meditáció segíthet kezelni a stresszt

5. Újabban kiderült, hogy az alvás fontos szerepet játszik az étvágy és a testsúly szabályozásában is. A megfelelő mennyiségű alvás egyébként segít a stressz ellensúlyozásában, és képes csökkenteni a megnövekedett kortizolszintet. Vizsgálatok szerint a kialvatlan kamaszok egyértelműen hajlamosabbak az elhízásra. Ráadásul amikor alszunk, akkor a testhőmérsékletünk csökken, illetve ekkor termelődik a melatonin, amely az alvás hormonja. Mindezek hatására emelkedik a növekedési hormon szintje, ami pedig a zsírégetés és izomtömeg-növelés irányába hat.

6. A nemi hormonok közül az alacsony tesztoszteron- illetve a magas ösztrogénszint felelős a hasi elhízásért. Nők esetében az ösztrogéntöbblet és a hasi elhízás sokszor policisztás ovárium szindrómával ( PCOS ) párosulhat, de fontos tudni, hogy ebben a kórképben a cukoranyagcsere zavara a legfőbb ok.

7. A zsigeri zsír részt vesz a tesztoszteron ösztrogénné alakításában, férfiakon ezért paradox a helyzet. Így a hasi zsír okozat, de egyben ok is, és tovább rontja a helyzetet. Ha nő a pocak, több tesztoszteron alakul át ösztrogénné, romlik az arány, ami további hasi zsírtöbblethez vezet.

Mit tehetünk a hasi elhízás ellen?

1. Csak komplex szénhidrátokat együnk, és fogyasszunk sok növényi rostot. Növeljük drasztikusan a zöldségek arányát az étrendben, a gyümölcsöket viszont csak módjával fogyasszuk!

2. Mozogjunk rendszeresen! Nem kell sokat, a hangsúly rendszerességen van. Célirányosan hasra is dolgozzunk, ezzel segítve a külső zsírréteg csökkentését. A has stabilitásának visszanyerésével a pocak elődomborodása is csökkenni fog.

3. Tanuljuk meg kezelni a stresszt ! Nem a stressz kikapcsolása, hanem annak feldolgozása a kulcs. Ez lehet relaxáció, jóga, vagy bármi, amiben örömünket leljük.

4. Aludjunk eleget! Az éjfél előtti alvás igen fontos, de az összmennyiség is. Ennek igénye változó lehet, de tartósan 7 óránál kevesebb alvás a legtöbbeknek biztosan kevés.

5. A hormonok egyensúlyozására fogyasszunk rendszeresen oregánóteát három hónapig! Nők a ciklus utolsó napjaiban cickafarkat is fogyaszthatnak. Férfiak esetén a prosztatára adott készítmények összetevői (például fűrészpálma, tribulus terrestis) egyensúlyozhatják a hormonarányt.

6. Vessünk be kavitációs zsírbontást! Míg a zsigeri zsír viszonylag jól reagál a diétákra, a makacs úszógumit okozó bőr alatti zsírt nehezebb lehet lefaragni. A kavitációs zsírbontás pontosan ezekre a bőr alatti zsírsejtekre képes hatni, látványos zsírpárnacsökkenést eredményezve.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +11 °C

Az északkeleti tájakon lévő alacsonyszintű felhőzet és a ködfoltok délelőtti megszűnését követően általában napos időre van kilátás fátyolfelhőkkel, majd estétől nyugat felől elkezd megnövekedni a felhőzet. Csapadék nem várható. A déli, délkeleti szél nagy területen megélénkül, az Észak-Dunántúlon erős, néhol viharos közeli lökések is lehetnek. A csúcshőmérséklet általában 20 és 25 fok között valószínű, de az északkeleti határ mentén ennél néhány fokkal alacsonyabb értékek is előfordulhatnak. Késő estére 11 és 19 fok közé hűl le a levegő. Jó hír a frontérzékenyek számára, hogy most pár napig nem várható jelentős fronthatás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra