700 kalóriás reggeli, 200 kalóriás vacsora

Egy új, ki létszámú résztvevővel készült tanulmány szerint, ha a kettes típusú cukorbetegek 700 kalóriás reggelit, 600 kalóriás ebédet és 200 kalóriás vacsorát esznek, vércukorszintjük kiegyensúlyozottabb lesz.

Bőséges reggeli, kevés vacsora. Egy új tanulmány szerint a kettes típusú cukorbetegeknek ez a legmegfelelőbb étkezési forma ahhoz, hogy tartsák vércukorszintjüket. A kutatók azt állítják, akik bőségesen reggeliztek, de keveset vacsoráztak azoknak alacsonyabb volt a vércukor szintjük, minta azoknak, akik ennek éppen az ellenkezőjét tettek, vagyis keveset reggeliztek és sokat vacsoráztak.

Akik este esznek nagyobb mennyiséget, azoknak magasabb a vércukor szintje , ami szabályozza a szervezet belső óráját is. – magyarázta Dr. Daniela Jakubowicz a Reuters Health-nek adott interjújában.

A kettes típusú cukorbetegséggel küzdők az étkezések időpontját gyakran a belső órájukhoz igazítják, vagyis egyszerűen akkor esznek, ha éhesek. – mondta Dr. Jakubowicz az izraeli Tel Aviv Egyetemről. „Gyakran kihagyják a reggelit és egy kalóriadús vacsorával zárják le a napot.” Ez a szokás nagyban hozzájárul az elhízáshoz és a vércukorszint szabálytalanságához.

A bőséges reggeli segíthet a kiegyensúlyozottabb vércukor szint eléréséhez

Az új tanulmányban 8 nőt és 10 férfit teszteltek, akik kettes típusú cukorbetegség ben szenvednek. Az alanyok 30-70 év közöttiek, akik gyógyszeres kezelésben, diétás tanácsadásban részesültek, illetve voltak közöttük olyanok is, akik maguk állították be diétájukat.

A kísérletben részt vevőket véletlenszerűen tették két csoportba. Az egyik csoport tagjai 700 kalóriás reggelit és 200 kalóriás vacsorát, a másik csoport tagjai 200 kalóriás reggelit és 700 kalóriás vacsorát ettek. Emellett mindkét csoport egy 600 kalóriás ebédet is megevett. Ezt a rendszert minden résztvevő 6 napig követte. Ezt követően vért vettek tőlük és megnézték az eredményeiket. Két héttel később a kutatók és a résztvevők megismételték ezt a folyamatot.

A kutatók arra a következtetésre jutottak, ha a résztvevők a bőségesen reggelizők csoportjába tartoztak, akkor az étkezés utáni glükóz szintjük 20 százalékkal alacsonyabb, inzulinszintjük pedig 20 százalékkal magasabb volt.

„A tanulmány kimutatta, hogy a bőséges reggeli és a minimális vacsora kombinációja egy újabb alternatíva lehet arra, hogy fenntartsuk a kettes típusú cukorbetegek vércukorszintjének kiegyenlítettségét.” – mondta Dr. Jakubowicz. A kutatócsoport további vizsgálatokat tervez.

Az ohioi klinika diabetológusa Anna Taylor is megerősítette, az, hogy mit eszünk és mikor eszünk fontos szerepet játszik az egészséges táplálkozásban . Emellett hozzátette, hogy érdemes figyelni arra a tényre, hogy a kísérletnek nem volt semmilyen mellékhatása, de résztvevők gyógyszereket szedtek. Valamint azt sem szabad elfelejteni, hogy emiatt az eredmények nem általánosíthatóak. A diabetológus szerint, akik inzulint adagolnak maguknak, azoknak feltétlen konzultálni kell kezelőorvosukkal, mielőtt drasztikus diétába kezdenének.

Forrás: Large breakfast, small dinner tied to better diabetes blood sugar

2015. március 4.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!