3 ital a fogyáshoz

A fogyni vágyók közül sokan isznak citromos vizet reggelente. Rossz hírünk van számukra: a víz önmagában nem segít a fogyásban. Vannak azonban olyan italok, amelyek egészséges életmóddal kombinálva hozzájárulhatnak a kilók leadásához.

Kávé

Más néven az anyatermészet energiaitala. Kutatások szerint napi 2-3 csésze kávé (kifejezetten csak edzés előtt!) hatására sokkal hosszabb és kemény edzéseket tudunk folytatni ahhoz a teljesítményhez képest, ez pedig természetesen azt jelenti, hogy több kalóriát is égetünk.

A Journal of Sports Medicine & Physical Fitness szaklap egy tanulmánya szerint 20 százalékkal többet tudunk lenyomni egy lábnyomó-vádli gépen, ha van bennünk már 2-3 kávé. Fontos azonban, hogy a kávét feketén igyuk, tejszínt, tejet, cukrot ilyenkor tilos fogyasztani! Aki nem bírja üresen meginni, steviával édesítse, az legalább kalóriamentes.

Éhezés nélkül: 6 hét, 2 ruhaméret A Shred-diéta azt ígéri, hat hét alatt két konfekcióméretnyit lehet fogyni - éhezés nélkül, sőt úgy, hogy a diétázó jóformán egész nap folyamatosan eszik. Kattintson!

Víz jéggel

Cseréljük le a citromot jégre. A hideg italok több energia elégetésére készteti a szervezetet, így tudja ugyanis megtartani az ideális, 37 celsius fokos testhőmérsékletet. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy három pohár jeges víz révén 100 kalóriával többet égetünk el. Ha ezt mindennap megtesszük, egy év alatt 5 kilót tudunk fogyni - csak ettől!

A zöld tea kalóriamentes és égeti a zsírt

A zöld tea kalóriamentes és égeti a zsírt

Zöld tea

Nemcsak kalóriamentes a zöld tea , hanem hatására gyorsabban égetünk zsírt (és fogyunk). Egy kutatás szerint azok, akik két hónapon át napi négy bögre zöld teát ittak, 3 kilóval többet fogytak azokhoz képest, akik csak vizet ittak; minderről többet a Journal of the American College of Nutrition szaklapból tudhatunk meg.

Az European Journal of Nutrition pedig 2013-ban írt még arról, hogy akik rendszeresen fogyasztanak zöld teát, kevesebbet nyomnak és kisebb a csípőméretük is. (A kutatók szerint mindez a tea katekin- és koffeintartalma miatt van). Ha teát iszunk, igyuk frissen, forrón és ne adjunk hozzá semmit. Ajánlatos viszont kerülni a zöldtea-étrendkiegészítők nagy részét: az ellenőrizetlen termékek könnyen májproblémákat okozhatnak.

Forrás: Prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!