Ünnepi menü a dietetikus szemével

Pácolt, füstölt húsok inkább csak mértékkel, hal azonban bőven kerülhet a karácsonyi asztalra - javasolja Dr. Lichthammer Adrienn, dietetikus.

A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának adjunktusa szerint az ünnepi menü is lehet egészséges, csak oda kell figyelni az elkészítési módra: ne süssünk bő zsiradékban, hanem roston vagy sütőzacskóban! Köretnek zöldséget, desszertnek gyümölcsös vagy teljes kiőrlésű gabonából készült édességet válasszunk – javasolja a szakember, aki szerint a nem megfelelően összeállított menü még azokat is megviselheti, akik egészségesek, és nem érzékenyek vagy allergiásak semmilyen ételre.

Süssünk sütőzacskóban, alufóliában vagy roston, kerüljük a bő zsiradékot, és pároljunk! – tanácsolja Dr. Lichthammer Adrienn. Ahogy korábban megírtuk, a WHO jelezte, hogy a feldolgozott húsfélék és a vörös húsok, ezen belül a pácolt, valamint füstölt húsfélék nagymértékű fogyasztása káros hatással járhat, amelyről a nitrites pácsó, illetve a füstölés során az ételbe kerülő vegyületek tehetnek.

Hogy januárra ne legyünk jó néhány plusz kilóval gazdagabbak, elég, ha kicsit alakítunk a recepteken! Így készítsen zsír- és szénhidrátszegény halászlét. Kattintson! A szakember szerint a világszervezet is azt hangsúlyozza, hogy ezeknél a termékeknél a mennyiségre érdemes odafigyelni, hetente egy-két alkalommal lehet ilyen ételeket fogyasztani. Szó sincs tehát arról, hogy le kellene mondani a húsfélékről , hiszen azok értékes fehérjeforrások, vitamin- és ásványianyag-tartalmuk miatt fontos részei a táplálkozásnak – mondja a dietetikus.

Halászlé, rántott hal – a magyarok többsége még mindig ezekre gondol elsőként, ha a halfogyasztás kerül szóba, pedig ennél azért jóval gazdagabb a repertoár – mondja a dietetikus hangsúlyozva, hogy miközben a WHO ajánlása szerint heti rendszerességgel kellene halat fogyasztani, a magyarok többsége csak ilyenkor és húsvétkor választja ezeket a fogásokat.

A dió remek kelléke lehet az ünnepi asztalnak

Hozzáteszi: érdemes olyan halakat beszerezni, amelyeknek értékes a zsírsav összetétele, tartalmaznak omega-3 zsírsavat, ilyen a busa, a lazac , a makréla, a szardínia, a hering vagy a pisztráng. Ami pedig az elkészítési módot illeti, a húsokhoz hasonlóan itt is a zsírszegény megoldás a javasolt.

A mák és a dió zsírsavösszetétele nagyon kedvező, a máknak ráadásul magas a rost és a kalcium tartalma is, így bátran használhatjuk tölteléknek – ajánlja a dietetikus. Népszerűek az aszalt gyümölcsök is, ám magas energia- és cukortartalmuk miatt inkább csak ízesítésre, díszítésre használjuk – mondja Dr. Lichthammer Adrienn, aki szerint az édességek egy részét érdemes gyümölcsre és tejjel, joghurttal, túróval készült desszertekre cserélni.

Mivel a rostdús táplálkozásnak bizonyított szerepe van a vastagbélrák megelőzésében , ezért az ünnepek alatt is érdemes naponta többször teljes kiőrlésű lisztből készült pékárut, valamint zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani.

A mértéktelenül fogyasztott energiadús ételek külön kockázatot jelentenek azok számára, akiknek valamilyen – anyagcsere, tápcsatorna – betegség miatt különleges étrendre van szükségük – hívja fel a figyelmet a dietetikus. Legyünk figyelemmel azokra a vendégeinkre, akik diétára szorulnak, és ne kínáljuk őket olyan étellel, itallal, amely számukra nem megfelelő! – teszi hozzá.

Forrás: www.semmelweis.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati, nyugati megyékben lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!