Naponta ennyi sót lehetne fogyasztani

Új ajánlásokat fogalmazott meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az élelmiszerek és italok sótartalmának csökkentésére. A szervezet napi 5 grammnál kevesebb sófogyasztást ajánl.

Tengeri és asztali só: mi a különbség? Részletek itt.

Évente globálisan mintegy 11 millió haláleset köthető a rossz táplálkozáshoz, ebből hárommillió haláleset hozható kapcsolatba a túlzott sófogyasztással. Számos gazdag országban, de egyre inkább az alacsonyabb jövedelmű országokban is a sóbevitel jelentős része a feldolgozott élelmiszerekből származik, köztük a kenyérből, gabonafélékből, feldolgozott húsokból, valamint a tejtermékekből, beleértve a sajtot is - figyelmeztetett a WHO szerdán közzétett jelentésében.

A túlzott sófogyasztás erős negatív kihatással lehet az egészségre
A túlzott sófogyasztás erős negatív kihatással lehet az egészségre. Fotó: Getty Images

A chipsek sótartalmát is csökkenteni kellene

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint a hatóságoknak olyan irányelveket kell kialakítaniuk, amelyek csökkentik a sófogyasztást, emellett fel kell világosítaniuk az embereket a helyes táplálkozásról. A főigazgató hozzátette, hogy az élelmiszeriparban valamint az üdítőital-gyártásban vissza kell fogni a felhasznált só mennyiségét.

A WHO 64 élelmiszer- és italkategóriában határozta meg a referenciaértékeket, hogy iránymutatást adjon a 194 tagállam egészségügyi hatóságai számára az élelmiszer- és italgyártókkal folytatott tárgyalásokon. Az ajánlás szerint például a burgonyachipsek legfeljebb 500 milligramm nátriumot tartalmazhatnak 100 grammnyi adagonként, a piték és sütemények legfeljebb 120 milligrammot, a feldolgozott húsok pedig legfeljebb 360 milligrammot.

A túlzott nátriumbevitel ezért veszélyes

A konyhasóban, azaz nátrium-kloridban található nátrium ásványi anyagként kihatással van a szervezet folyadékháztartására. A túlzott étrendi nátriumbevitel növeli a vérnyomást és következésképpen a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát egyaránt. A szív- és érrendszeri betegségek pedig a vezető halálokok közé tartoznak, globálisan az összes nem fertőző betegségből eredő halálozás 32 százalékát ezek okozzák.

A magas nátriumbevitel összefüggésbe hozható az elhízással , a krónikus vesebetegséggel és a gyomorrákkal is - közölte a szervezet. A WHO azt ajánlja, hogy az emberek naponta kevesebb mint 5 gramm sót fogyasszanak (vagy kevesebb mint 2 gramm nátriumot). A nemzetközi szervezet 2013-ban kitűzött globális célja az volt, hogy 2025-re 30 százalékkal csökkenjen a lakosság átlagos sófogyasztása. "A világ jelenleg nem halad jó úton, ennek a célnak az elérésében" - figyelmeztetett a főigazgató.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!