Egy hét alatt csökkenti a vérnyomást: erre a szabályra figyelj a konyhában

Ha csökkenthetjük a nátriumbevitelt, valóban lejjebb mehet a magas vérnyomás? A sóbevitel mérséklése valóban segíthet hipertónia esetén, de a tudományos eredmények ennél árnyaltabb képet mutatnak.

Több kutatás is készült már arról, milyen hatással van a só-, és vele együtt a nátriumbevitel csökkentése a vérnyomásra. Egy több mint 200, 50 és 75 év közötti felnőtt részvételével végzett vizsgálat kimutatta, hogy napi 500 mg nátriumra való korlátozás, ami nagyjából egy teáskanálnyi konyhasó elhagyásának felel meg, már egy hét alatt mérhető vérnyomáscsökkenést eredményezhet – olvasható a VerywellHealth.com cikkében.

A magas vérnyomás sokszor észrevétlen maradhat, mivel gyakran tünetmentes. Ezért fontos, hogy ne feledkezzünk meg a rendszeres mérésről!

A tanulmány résztvevőinek mintegy 75 százaléka, köztük a normál vérnyomásúak, a magas vérnyomásban szenvedők és a vérnyomáscsökkentő gyógyszert szedők, egy hét alatt átlagosan 8 higanymilliméterrel (mmHg) alacsonyabb vérnyomást mérhetett.

Az eredmények ugyanakkor nem kizárólag a sófogyasztás csökkentésének tulajdoníthatók. A résztvevők étrendjét ugyanis jelentős mennyiségű káliummal (4500 mg) és kalciummal (1000 mg) is kiegészítették, amelyek önmagukban is hozzájárulhatnak a vérnyomás csökkentéséhez. Emiatt nem állapítható meg pontosan, hogy a javulás mekkora része volt a sómegvonás eredménye.

Egy nő méri a vérnyomását egy kanapén ülve.
Sokan alábecsülik az étrend szerepét a vérnyomásban. Fotó: Getty Images

A rendelkezésre álló bizonyítékok többsége arra utal, hogy a sóbevitel csökkentésének teljes vérnyomáscsökkentő hatása csak több hét alatt bontakozik ki. Például egy több mint 400, magas vérnyomással élő felnőttet vizsgáló kutatás arra jutott, hogy a nátriumbevitel mérséklése önmagában, tehát a káliumbevitel növelése vagy egyéb étrendi változtatások nélkül, legalább négy héten keresztül fokozatosan csökkenti a vérnyomást. Arra is érdemes figyelni, hogy ha valaki a sócsökkentés után visszatér a magas sótartalmú étrendhez, a vérnyomása ismét emelkedni kezdhet.

Nem mindenki reagál ugyanúgy

A vérnyomás sómegvonásra adott válasza egyénenként eltérő lehet. Több tényező is befolyásolja, hogy milyen mértékű és milyen gyors javulás várható.

  • Mennyi sót hagyunk el? Általánosságban igaz, hogy minél nagyobb mértékben csökkentjük a sóbevitelt, annál jelentősebb lehet a szisztolés vérnyomás csökkenése. A mérsékeltebb változtatások esetén akár négy hétre is szükség lehet ahhoz, hogy a vérnyomás érzékelhetően javuljon. 
  • Milyen magas a kiindulási vérnyomás? Bár a hatás megjelenésének időtartama hasonló, vagyis legalább egy hét szükséges, egyes kutatások szerint a magasabb kiindulási vérnyomással rendelkező emberek nagyobb mértékű javulást tapasztalhatnak a sóbevitel csökkentése után. 
  • Mennyire „sóérzékeny” a vérnyomás? A szakemberek sóérzékenységnek nevezik azt, hogy a vérnyomás mennyire reagál a sóbevitel változására. Azoknál, akik sóérzékenyek, a sófogyasztás mérséklése általában nagyobb vérnyomáscsökkenést eredményez. A sóérzékenység gyakoribb az idősebb felnőtteknél, a nőknél, a krónikus vesebetegségben szenvedőknél, a cukorbetegeknél és az inzulinrezisztenciával élőknél.

Nátrium hatása a vérnyomásra

A túlzott nátriumbevitel több mechanizmuson keresztül is hozzájárulhat a magas vérnyomás kialakulásához. Többek között:

  • fokozza a szervezet vízvisszatartását, ezért a szívnek nagyobb mennyiségű vért kell keringtetnie;
  • károsíthatja a veséket, amelyek így még több nátriumot tartanak vissza;
  • ronthatja a szervek vérellátását;
  • megzavarhatja a vérnyomás szabályozásában kulcsszerepet játszó renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer működését;
  • merevebbé teheti az artériák falát.

A sóbevitel csökkentése ezért nemcsak a vérnyomás mérséklésében segíthet, hanem a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, sőt a korai halálozás esélyét is csökkentheti. Fontos ugyanakkor, hogy a személyre szabott tanácsokért mindig érdemes kezelőorvoshoz, gyógyszerészhez vagy dietetikushoz fordulni. Vérnyomáscsökkentő gyógyszert pedig soha ne hagyjunk el hirtelen, kizárólag orvosi javaslat alapján változtassunk a kezelésen.

Hogyan csökkenthető a sóbevitel?

Ebben a cikkünkben több tippet is adunk arra, hogyan csökkentheted a sót az étrendedben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd csökken, így alapvetően sok napsütésre van kilátás a képződő gomolyfelhők mellett is. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!