Megéhezhetünk a napfény hatására?

Úgy tűnik, különböző módon hat a napfény a nőkre és a férfiakra. Az „erősebbik nem” képviselőinek étvágya ugyanis megnőhet az UV-B sugárzás hatására.

Az egerek és az emberek esetében is megfigyelték, hogy a napfény képes befolyásolni a táplálékkereső magatartást – de csak a hím állatoknál, illetve a férfiaknál. A másik nemnél nem sikerült kimutatni ezt az összefüggést – olvasható egy friss izraeli tanulmányban , amelyet a Nature Metabolism szaklapban publikáltak.

Úgy tűnik, különböző módon hat a napfény a nőkre és a férfiakra. Fotó: Getty Images

Nyáron falánkabbak a férfiak?

Sok mindent befolyásol a nemünk, arról azonban eddig viszonylag keveset tudtunk, hogy mennyire eltérően reagálhatnak a nők és a férfiak egyes környezeti hatásokra, például a Napból jövő ultraibolya (UV) sugárzásra. Egy, mintegy 3 ezer személy bevonásával végzett, egy évig tartó kutatás azonban megállapította, hogy a napsugárzás hatással van a férfiak étvágyára és étkezési szokásaira, miközben a nőkére nem. A hím egereknél ráadásul a napfény hatására fokozódó evési vágy már 10 hét alatt is súlygyarapodáshoz vezetett.

Az egerek mellett az embereknél is sikerült bizonyítani, hogy az UV-B sugarak megemelik a szervezetben a ghrelin szintjét. Ez a hormon a gyomorban termelődik, és éhséghormonnak is szokták nevezni, fontos szerepet játszik ugyanis az étvágy szabályozásában. Az emelkedett mennyiség pedig arra készteti a hím egyedeket, hogy azonnal táplálék után kezdjenek kutatni.

Mutatjuk, mire esküsznek azok, akiknek sikerült lefogyni .

Összefoglalva megállapították, hogy az év melegebb felében a férfiak átlagosan 17 százalékkal több energiát visznek be, mint máskor, miközben a nők fogyasztása egész évben egyensúlyban marad. A férfiak emellett fokozottabb éhségről számoltak be egy 25 perces napozás után, mint előtte. A napon töltött időt követő ghrelinszint-emelkedést vérvizsgálattal is bizonyították az alanyoknál.

A nőket megvédi az ösztrogén

Mint fentebb már említettük, a nőstény egerek és a nők esetében nem mutatták ki ezt az összefüggést. Ennek vélhetően a magasabb ösztrogénszint az oka, az ugyanis gátolhatja az UV-B ghrelintermelődés-fokozó hatását.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!