Mángold: miért fogyasszuk rendszeresen?

Húsos levelei lehetnek sötétzöldek, de lilás vagy akár sárgás színűek is, levélnyele pedig fehér, piros vagy lila árnyalatú - ez a mángold, az egyik legtáplálóbb leveles zöldség.

A mángold hazánkban kevésbé ismert, kissé háttérbe szorult zöldség, pedig remek íze és jótékony egészségügyi hatásai miatt érdemes lenne minél gyakrabban beépíteni az étrendünkbe.

Jót tesz a csontoknak

A mángold nagyon gazdag K-vitaminban : egészségügyi előnyeit nagyrészt ennek köszönheti. Egy kutatás során 440 olyan nőt vizsgáltak meg, akik túl voltak már a menopauzán, és akiknél osteopeniát , azaz csökkent csontsűrűséget diagnosztizáltak (ezt a szakemberek a csontritkulást megelőző állapotnak tekintik.) A résztvevők két éven át K-vitamint szedtek, a vizsgálat végére pedig a kutatók megállapították, hogy az alanyoknál több mint 50 százalékkal csökkent a különböző csonttörések száma.

Hogyan fogyasszuk? Leveléből a spenóthoz hasonló főzelék főzhető, akár ugyanazon recept alapján, leveleinek nyele pedig a spárgához vagy a rebarbarához hasonlóan készíthető el. Remekül ízesíthető fokhagymával, amely tovább fokozza étkezési értékeit. Nemcsak főzelék, hanem olaszos rakott tészta, krémleves, vegetáriánus fasírt, saláta is készülhet belőle.

A Framingham Heart Study elnevezésű nagyszabású kardiológiai kutatás eredményei pedig azt mutatták, hogy azoknál az idős embereknél, akik az étrendjükbe napi szinten beépítették a K-vitamint, 35 százalékkal csökkent a csípőtörés kockázata.

Felveszi a harcot a rákkal

A mángold nagy mennyiségben tartalmaz antioxidánsokat , van benne például béta-karotin, kvercetin, karotinoid és betalain. Kutatók úgy találták, hogy a mángold kivonata megakadályozza a rákos sejtek növekedését emlő-, vastagbél-, prosztata- és petefészekdaganat esetében.

Megakadályozhatja a cukorbetegséget

Egy cukobetegeket vizsgáló törökországi kutatásban arra jöttek rá, hogy a mángold csökkentette a résztvevők vércukorszintjét. A növény összetevői ugyanis segítik a glükóz-anyagcserét.

A mángold az egyik legtáplálóbb leveles zöldség.
A mángold az egyik legtáplálóbb leveles zöldség

Magas antioxidánstartalom

Kutatások szerint a mángold 19 fajta bétaxantin antioxidánst és 9 féle bétacianint tartalmaz.

Az antioxidánsokról pedig tudjuk, hogy több olyan egészségi probléma ellen hatásosnak bizonyultak, amelyek a szabad gyökök okozta oxidatív károsodásból erednek, vagy ezzel kapcsolatosak (például szív- és érrendszeri, valamint daganatos elváltozások).

Segít a szív egészségének megőrzésében

Egy rotterdami tanulmányban kimutatták, hogy a K-vitamin bevitele idősebb nőknél és férfiaknál csökkenti a szívkoszorúér-betegség előfordulási gyakoriságát.

Csökkenti a vérnyomást

Vizsgálatok bizonyítják, hogy a magas nitráttartalmú élelmiszerek - mint a mángold - segítenek a vérnyomás csökkentésében.

Forrás: care2.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!