Lekvár vagy dzsem: mi a különbség?

A gyümölcsök tartósításának egyik legelterjedtebb, legjobb és legrégibb módja a lekvárfőzés. Csakhogy a boltban nem csak lekvárt, hanem gyümölcsízt és dzsemet is lehet venni. Sőt vannak további hasonló készítmények. Melyik elnevezés vajon mit takar?

A közbeszédben az összes kenhető állagú gyümölcskészítményt lekvárnak szoktuk nevezni, de az üvegekben mégis nagy különbségek rejlenek. A Magyar Élelmiszerkönyv lekvárt, gyümölcsízt és gyümölcssajtot különböztet meg, ezen kívül külön foglalkozik a szilvalekvárral és a vegyes gyümölcsízzel. A legnagyobb mennyiségben mégis a különféle dzsemek fogynak, amelyek igazából nem lekvárok, hanem másféle gyümölcskészítmények - hívja fel a figyelmet a TÉT (Táplálkozás, Életmód, Testmozgás) Platform ismertetője.

A lekvár hagyományos élelmiszer, jellemzője - legalábbis házi keretek között - a hosszan tartó főzés, amelynek során a folyamatos kevergetés hatására a pép magától sűrűsödik be a vízveszteség hatására. Bár használhatnak hozzá cukrot, sokszor az alapanyag édessége miatt ez sem szükséges. A gyümölcsöt előzetesen nem törik át hozzá, de a végeredmény általában egynemű lesz.

A lekvárok akár olajos magvakkal is dúsíthatóak

A lekvárok akár olajos magvakkal is dúsíthatóak

A gyümölcsízek készítésénél az alapanyagot először egy olyan szitán törik át, amelynek lyukmérete legalább 0,8 mm, majd cukor és esetleg más adalékanyagok segítségével homogén, kocsonyás állagúra sűrítik be. A gyümölcssajtok szintén áttört gyümölcsből készülnek, de csak egyfélét használhatnak fel az elkészítés során, a kapott készterméknek pedig alaktartónak, szeletelhetőnek kell lennie, és esetleg dióval, mandulával dúsítható.

A lekvártól a dzsem abban különbözik, hogy a főzési ideje rövid. A dzsemeket jellemzően némi cukor és esetenként zselésítőanyag (többnyire almából kivont pektin) segítségével pár perc alatt készre lehet főzni. A boltban kapható dzsemek áttört gyümölcsvelőből és némi darabos gyümölcsből, az extra dzsemek darabolt gyümölcsből készülnek. A gyümölcszselék cukor, gyümölcskivonat és gyümölcslé felhasználásával előállított alacsony gyümölcstartalmú termékek. Végül a marmelád kizárólag citrusfélékből készülhet, általában gyümölcshús, -lé és héjdarabok felhasználásával.

Nyáron gondolnunk kell a téli hónapokra is, amikor kevés friss gyümölcs kapható. A nyár ízeit többféleképpen is megőrizhetjük. Ízlés, no és persze szabadidő kérdése, ki melyik módszert választja. Részletek!

Antal Emese dietetikus, TÉT Platform szakmai vezetője szerint a lekvárok és a dzsemfélék is helyet kaphatnak a kiegyensúlyozott étrendben, hiszen nagyon értékes gyümölcskészítmények. A kiválasztásuknál azonban nem árt a tudatosság. Három dologra érdemes figyelnünk, ha a boltban nézelődünk. Az első a készítmény típusa: a lekvárok ugyan hagyományos élelmiszernek számítanak, de a hosszú főzési idő során a legtöbb hőérzékeny vitamin elbomlik. Így tehát ebből a szempontból a kevesebb ideig hőkezelt dzsemek jobb alternatívát jelenthetnek.

Másodsorban a cukortartalmat nézzük meg, amelyet jellemzően 100 gramm termékre adnak meg. A címkén ezt minden esetben feltüntetik a gyártók, így könnyen megkereshetjük azt, amelyik kevesebb hozzáadott cukrot tartalmaz.

Harmadik szempont a gyümölcstartalom lehet, amelyet szintén kötelező feltüntetni a címkén. Ha azt látjuk, hogy 100 gramm késztermékhez 100 grammnál több gyümölcsöt használtak fel, az nem tévedés: a nagy víztartalmú alapanyagból készülő lekvároknál előfordulhat ilyen is.

Forrás: tetplatform.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.