Le szabad-e nyelni a szőlőmagot?

Ízlése válogatja, ki hogyan eszi a szőlőt: vannak, akik zavartalanul habzsolják a szemeket, míg másokat már a gondolat is kiráz, hogy lenyeljék a magot, így aztán óvatosan, komótosan fejtik körbe a gyümölcs édes húsát. Vajon kinek lehet igaza, kell-e tartani az apró szőlőmagoktól?

Az igazság az, hogy dacára keserű ízének, a szőlőmag nemcsak ártalmatlan - hiszen emészthető az emberi szervezet számára -, hanem egészségügyi szempontból kifejezetten értékes is, köszönhetően bizonyos összetevőinek. A szokás hatalma ugyanakkor sokakat arra sarkallhat, hogy kiköpjék a ráharapva kellemetlen ízvilágú, egyébként is kemény magokat nassolás közben. Mindazonáltal nekik sem kell feltétlenül lemondaniuk az említett egészségügyi előnyökről.

Miért egészséges a szőlőmag?

A szőlőt, valamint annak levét és levelét már az ókori görögök is alkalmazták gyógyítási célokra, azaz nem éppen új keletű jelenség, hogy az emberiség természetes segítséget reméljen a közkedvelt bogyós gyümölcstől. Nem számítva persze a bort, az utóbbi évtizedekben a magok kerültek ezen irányú érdeklődés középpontjába, olyannyira, hogy a témában számos tudományos kutatás is napvilágot látott. Immár például ismert, hogy a szőlőmag legértékesebb összetevői között említhetjük az úgynevezett oligomer proantocianidineket (OPC-k).

A szőlő magja emészthető és gazdag értékes összetevőkben
A szőlő magja emészthető és gazdag értékes összetevőkben. Fotó: iStock

Az OPC-k az úgynevezett flavonoidok - illetve a vörösbor-fogyasztás előnyös hatásai kapcsán gyakran említett tanninok - közé tartoznak, azaz a növényi élelmiszerek azon vegyületei közé, amelyek bár nem rendelkeznek tápértékkel az emberi szervezet számára, mégis fontos egészségvédő szerepet tulajdoníthatunk nekik. A rendelkezésre álló ismeretek szerint a proantocianidinek jótékonyan hatnak a vérerekre, illetve általában véve a szív- és érrendszerre. Csökkentik az olyan súlyos kórképek kialakulásának kockázatát, mint a szívroham és a szélütés , valamint feltételezhető, hogy antioxidánsként rákmegelőző hatással is bírnak.

Így használják fel a magokat

A borszőlő feldolgozása során nagy mennyiségben marad hátra melléktermékként szőlőmag, ami lehetőséget nyújt az egészségügyi előnyök célzott kiaknázására. Őrlemény vagy olaj formájában ugyanis előállíthatók olyan táplálékkiegészítők, amelyekben megtalálhatóak a magok legfontosabb összetevői, beleértve flavonoidokat és hasznos tápanyagokat, így például esszenciális zsírsavakat egyaránt. Az amerikai egészségügyi hivatal égisze alatt működő Komplementer és Integratív Medicina Nemzeti Központja (NCCIH) álláspontja szerint ezek a kivonatok biztonságosan alkalmazhatók a mindennapokban, habár véralvadási zavarok , illetve véralvadásgátló gyógyszerek szedése mellett óvatosságot igényel a használatuk.

Egyes tanulmányok szerint a szőlőmagkivonatok hatékony segítséget nyújthatnak az ödémás panaszok ellen, így a krónikus visszérbetegség kezelésében is. Emellett akadnak eredmények, miszerint csökkentik a hisztamin termelődését, ezáltal enyhítik a légúti allergiás tüneteket. Továbbá jelenleg is vizsgálják e készítmények hatását az Alzheimer-kór prevenciójára és az örökletes hemokromatózis kezelésére. Bár a kutatások egyelőre kezdeti fázisban járnak, összességében azonban elmondható, hogy a szőlő magjának összetevői igen értékesnek tűnnek az egészségmegőrzés szempontjából. Aki pedig nem szívesen nyeli le a magokat a gyümölcs részeként, nyugodtan választhat magának azokból készült táplálékkiegészítőt - ez utóbbiak a konyhában is változatosan felhasználható alapanyagot jelentenek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.