Kiderült, mi van a citromlevekben

Legutóbbi terméktesztjük alkalmával a téli időszak egyik legkedveltebb ízesítőszerét, a 100 százalékos citromleveket vették közelebbről is szemügyre a Nébih Szupermenta szakemberei. Lássuk, mi mindenre derült fény a laboratóriumi vizsgálatok során!

A közelmúltban a boltokban kapható citromokat is megvizsgálták a Nébih Szupermenta szakemberei. A teszt eredményeiről ide kattintva olvashat bővebben.

Habár a friss citrommal aligha vehetik fel a versenyt gasztronómiai téren, kétségtelen, hogy a 100 százalékos citromlevek is rendelkeznek előnyökkel. Egyfelől kényelmesebb a konyhai felhasználásuk, hiszen nem kell külön kifacsarni a gyümölcsöket, másfelől a hosszabb eltarthatóság is fontos szempont lehet. Mint az a Nébih Szupermenta cikkében olvasható, a kereskedelemben kapható, 100 százalékos gyümölcslé-tartalommal rendelkező termékek két csoportra oszthatók. Egyrészt vannak azok, amelyekhez a gyümölcs frissen facsart levét dolgozzák fel, másrészt pedig azok, amelyeket koncentrátumból állítanak elő, tehát a besűrített friss gyümölcslevet hígítják vissza.

A vizsgált citromlevek mindegyike megfelelt biztonsági szempontból
A vizsgált citromlevek mindegyike megfelelt biztonsági szempontból

A citromízesítők és a citromlevek két külön termékcsoportot képviselnek. Előbbiek között találhatunk 10, 25, 40 és 50 százalékos gyümölcstartalommal rendelkező termékeket is a nagyobb üzletláncok kínálatában, míg utóbbiak kötelező jellegű, a Magyar Élelmiszerkönyv által szabályozott tulajdonsága a 100 százalékos gyümölcstartalom. A Szupermenta szakemberei - az összehasonlíthatóságot is figyelembe véve - végül 13 különböző 100 százalékos citromlevet vetettek vizsgálat alá.

A vizsgált termékek közül hatot a citrom friss levéből állítottak elő (amelyek között öt bio minősítésű volt), hét pedig sűrítményből készült. A gyártók által feldolgozott citromok jelentős része Olaszország termőterületeiről származik, de Spanyolországból és Görögországból is szereznek be déligyümölcsöt, ahogy Dél-Afrika, Argentína, Brazília és Tahiti területeiről is. A laboratóriumi tesztek során egyaránt vizsgálták a termékek:

  • citromsavtartalmát és pH-ját,
  • kén-dioxid-adalékanyag-tartalmát,
  • tartósítószerek jelenlétét (benzoesav és szorbinsav tartalom),
  • növényvédőszer-maradványok esetleges jelenlétét,
  • valamint C-vitamin-tartalmát.

Az eredmények alapján elmondható, hogy egyetlen termékben sem találtak határértéket meghaladó mértékben növényvédőszer-maradékokat és felületkezelésre szolgáló anyagokat. A vizsgált citromlevek nem tartalmaztak benzoesav és szorbinsav tartósítószereket, így megfeleltek a jelölésen feltüntetett összetevőknek, továbbá kén-dioxid-tartalmuk sem haladta meg az uniós rendelet által meghatározott határértéket. Összességében elmondható, hogy biztonsági szempontból minden termék átment a teszten. A csomagolásokon lévő jelölések vizsgálatakor viszont számos kisebb súlyú hibát tártak fel. Probléma volt többek között a megnevezéssel, a betűmérettel, a tápértékadatok feltüntetésével, az energiatartalommal, valamint a tárolási feltétellel.

A Szupermenta szakemberei kíváncsiságból ellenőrizték a levek C-vitamin-tartalmát is. A 13 termék közül a legvitamindúsabb egy frissen facsart citrom C-vitamin-koncentrációjának körülbelül kétharmadával rendelkezett, de akadtak olyan termékek is, amelyekben alig-alig volt jelen ez a rendkívül fontos vízoldékony vitamin.

A vizsgált termékek C-vitamin-tartalma
A vizsgált termékek C-vitamin-tartalma (grafika: Nébih Szupermenta)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!