Miért olyan fontos szervezetünknek a C-vitamin?

A C-vitamin az egyik legfontosabb vitaminunk, melynek rendszeres pótlása fontos szervezetünk egészséges működéséhez. Nem is gondolnánk, a C-vitamin milyen sok funkciót lát el testünkben, ismerjük hát meg egy kicsit mélyebben!

Sok-sok elmélet látott már napvilágot a C-vitamin jótékony és bizonyos esetekben kellemetlen (pl. vesekő, köszvény , hasmenés, B12-vitamin felszívódás nehezítése) hatásairól, melyek közül az utóbbiak nagy részét kísérletekkel nem is sikerült alátámasztani. Az viszont biztos, hogy a szervezetünk számára egy nélkülözhetetlen alkotóról beszélünk. Ezt már az 1930-as években sikerült bizonyítania Szent-Györgyi Albert biokémikusnak, aki megkapta ezért a tanulmányért az orvosi Nobel-díjat.

Megfelelő táplálkozással biztosíthatjuk szervezetünk C-vitamin-szükségletét
Megfelelő táplálkozással biztosíthatjuk szervezetünk C-vitamin-szükségletét. Fotó: iStock

Sokrétű feladatok

A C-vitamin szervezetünk egészséges működésében igen sok fontos folyamatot támogat, éppen ezért is fontos, hogy megfelelő pótlásáról mindig gondoskodjunk, és azért is, mert szervezetünk nem tudja raktározni, így a felesleges mennyiség kiürül. De, hogy megértsük, miért is olyan fontos a C-vitamin egészségünk szempontjából, vegyük végig azokat a feladatokat, melyekben az e csodaszer igen hatékonyan részt vesz!

  • Fertőzésekkel szembeni ellenállást fokozza.
  • Regenerációban és sebgyógyulásban vesz részt.
  • Antioxidánsként védelmet gyakorol a daganatos betegségekkel szemben.
  • Fizikai és szellemi megterheltség (stresszes állapotok) során fokozottan képződő kártékony szabadgyököket képes hatástalanítani.
  • Természetes antihisztamin hatásából fakadóan enyhíti az allergiás panaszokat.
  • Kötő- és támasztószövet kollagénjének képzésében is részt vesz.
  • Erősíti és tisztítja az érfalat.
  • Védelmet nyújt a fogínynek.
  • Növekedést segíti.
  • Számos hormon képzésének közreműködője.
  • Részt vesz különböző anyagcsere-folyamatokban.
  • Koleszterinszint-csökkentő hatással rendelkezik.
  • Fokozza a vas- és rézfelszívódást.

A megfelelő mennyiség

Legyen az illető idős vagy fiatal, nő vagy férfi, mindenkinek szüksége van megfelelő és rendszeres C-vitamin-bevitelre! A javasolt napi mennyiséget nem könnyű meghatározni. Bár korábban a napi 60-90 mg volt az elfogadott, de a felfokozott életütemünk, a növekvő környezeti ártalmak vagy a helytelen életviteli szokásaink mind jó indokok a napi adag növelésére, akár 500-800 mg-ra is.

Mikor szükséges emelt adag?

A rendszeres napi fogyasztás mellett vannak olyan állapotok, melyekben a C-vitamin-szükséglet egyértelműen növekszik. Ilyenek például:

  • terhesség és szoptatás,
  • járvány időszakok,
  • lázas állapotok, fertőzések,
  • műtétek,
  • daganatos betegségek,
  • intenzív testedzés,
  • megnövekedett környezeti stresszhatások (munkahelyi ártalmak, légszennyezettség stb.),
  • rendszeres dohányzás, gyakori alkoholfogyasztás,
  • bizonyos gyógyszerek rendszeres szedése (pl. orális fogamzásgátlók).

Legfőbb forrásai

Szerencsére elmondható, hogy helyesen összeállított és jó konyhatechnikával elkészített ételekkel bármelyik évszakban fedezhető a szervezet számára szükséges C-vitamin-mennyiség. Szinte az összes friss zöldség és gyümölcs bővelkedik ebben a vitaminban (elsősorban a paprika, paradicsom, káposzta, zöldsaláta, brokkoli, kelbimbó, karfiol, sütőtök , spenót, bogyós gyümölcsök, citrusfélék, alma). Vannak fűszerek (pl. fűszerpaprika, hagymák, petrezselyem, bazsalikom) és gyógynövények (pl. homoktövis, csipkebogyó, galagonya, csalán), melyek szintén forrásai ennek a vegyületnek. Naponta többször fogyasszunk ilyen alapanyagokat odafigyelve a hő-, fémérzékenysége miatti helyes elkészítésükre (nyersen vagy párolva fogyasztva, fémedényeket mellőzve)!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!