Károsnak hitt ételek, melyek mégsem azok

Nem kell mindig lelkifurdalást éreznünk, ha olyasmit eszünk vagy iszunk, ami a közvélekedés szerint nem egészséges. Néhány ilyen élelmiszernek is megvan ugyanis a maga előnye.

Sajt

A sajtokban általában meglehetősen sok zsír van, ezért a fogyókúrázóknak az szokták javasolni, hogy ne egyenek belőlük túl sokat. Ugyanakkor a sajt nagyszerű fehérjeforrás, és sok benne a csontok egészségéhez szükséges kalcium és foszfor.

Sokan gondolják úgy, hogy igazán egészségesen táplálkozni nagyon drága dolog, pedig ez nem feltétlenül igaz. Az olcsóbb élelmiszerek között is van jó néhány, amely igencsak egészséges. Részletekért kattintson !

Burgonya

A krumplinak magas a glikémiás indexe, ezért sok diéta javasolja elhagyását. Csakhogy sok benne a kálium is, amely fontos, hogy izmaink megfelelően működjenek. Ha nem olajban, hanem héjában sütve vagy főzve fogyasztjuk, akkor alkalmanként nyugodtan ehetünk belőle.

A krumplinak magas a glikémiás indexe
A krumplinak magas a glikémiás indexe

Sör

Az alkohol nem egészséges, ez tiszta sor, ráadásul a sörben kalóriából sincs kevés. Ugyanakkor több kutatás is igazolja, hogy a mértékletes sörfogyasztás hozzájárulhat a csontok egészségéhez, mivel szilikon található benne. Emellett van benne B-vitamin és antioxidánsok is, valamint magnézium, szelén, kálium és foszfor. A kulcs a mértékletesség.

Kenyér

A fehér lisztből készült kenyerek és péksütemények valóban nem egészségesek, ugyanakkor a teljes kiőrlésű gabonából készült változatok mértékkel akár napi szinten is bátran fogyaszthatóak. Sok bennük a rost, a lassú felszívódású szénhidrát és a B-vitamin is.

Tojássárgája

Hiába javasolják a diétázóknak, hogy rántottájukat kizárólag a tojás fehérjéjéből készítsék, ez magában nem valami ízletes. Tény, hogy a tojás a sárgájával együtt kalóriadúsabb, viszont a sárgájában van B-vitamin, A-vitamin és E-vitamin , valamint vas és cink is.

Kávé

Egyre több kutatás szól arról, hogy a kávé, ha figyelünk rá, hogy ne vigyük túlzásba, egészséges is lehet. A lényeg, hogy két-három csészénél ne igyunk belőle többet, és ne pakoljuk tele cukorral és zsíros tejszínnel, tejjel. A kávéban sok a B-vitamin, az antioxidáns ; élénkít, hatékonyabb lesz tőle az edzésünk, és segíthet megelőzni bizonyos rákfajták és az Alzheimer-kór kialakulását is.

Forrás: menshealth.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, az Alpokalján ás a délnyugati határszélen maradnak felhős tájak. Párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!