Így ehetünk kevés pénzből egészségesen

Az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás alapvető fontosságú, ha betegségmegelőzésről van szó. Most, a koronavírus-járvány idején pedig különösen lényeges, hogy étrendünk hozzájáruljon a többi között az immunrendszerünk optimális működéséhez. De hogyan állíthatunk össze tápláló, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag menüt, ha munkahelyünk elvesztése, vagy fizetésünk csökkentése miatt kevesebb pénzből gazdálkodhatunk?

Tervezzünk

Bár mindig úgy kellene bevásárolni, hogy előtte összeállítunk egy listát a valóban szükséges termékekről, sokan csak úgy, "ad hoc" mennek le a boltba, és azt veszik meg, ami éppen eszükbe jut. Amennyiben azonban meg kell húznunk a nadrágszíjat, a tervezés semmiképpen sem maradhat el.

Üljünk le otthon, és nézzük meg, mennyi pénzből gazdálkodhatunk, majd a megadott kereteken belül kalkuláljuk ki, mi fér bele a büdzsébe - mondja Caroline Passerrello dietetikus. Így elkerülhető, hogy olyan dolgokat is megvegyünk, amelyeket csak a szemünk kíván, vagy kizárólag azért ruházunk be rájuk, mert nem tudjuk, van-e otthon belőlük, vagy nincs. Szintén érdemes előre tájékozódni, a környékünkön található üzletek milyen akciókat kínálnak, esetleg kaphatunk-e kupont, kedvezményt valamiért.

Koronavírus: így segítenek rajtunk a mémek A pszichológusok szerint az ember természetes reakciója, hogy viccet csinál a nehéz helyzetekből. Ez segít abban, hogy megküzdjünk félelmeinkkel és szorongásainkkal, s nem utolsó sorban kapcsolatot teremtsünk a világgal, személyes érintkezés nélkül. Részletek itt .

Az a jó, ami tápanyagokban gazdag

A termékek kiválasztásánál az ár mellett arra is figyeljünk, biztosítják-e a napi tápanyagszükségletünket, és ezáltal hozzájárulnak-e szervezetünk egészséges működéséhez. Passerrello azt tanácsolja, keressük a jó minőségű fehérjében gazdag finomságokat, a teljes kiőrlésű gabonából készült termékeket, a gyümölcsöket, zöldségeket. "Jó választás a tojás, a szárazbab, a tortilla, a teljes kiőrlésű kenyér vagy a mogyoróvaj. Ezek amellett, hogy viszonylag költségkímélő, tápláló harapnivalók, sokféleképpen felhasználhatóak, és hosszú ideig eltarthatóak" - mondja a szakember, aki azonban a gyorsételektől , instant fogásoktól óva int mindenkit. Nem egészségesek, tápanyagban szegények, ráadásul jóval drágábbak is, mintha valódi hozzávalókból mi magunk készítenénk el az adott fogást.

Mire figyeljünk a húsoknál?

Nem kell feltétlenül lemondanunk a húsról, ha úgy alakul, hogy kevesebb pénz áll a rendelkezésünkre, csak legyünk figyelmesek a választásnál. A drágább termékek helyett, mint amilyen például a marhahús vagy a lazac, válasszuk a költségkímélő csirkét, sertést, ezen húsok bizonyos részei (szárny, máj, láb, karaj) a legtöbb esetben olcsók, és változatosan elkészíthetőek. Amennyiben mégis úgy döntünk, hogy drasztikusan visszafogjuk a húsfogyasztást, a hiányzó fehérjét pótoljuk megfizethető forrásokból: a hüvelyesek (babfélék, lencse), vagy a fentebb már említett tojás, mogyoróvaj remek proteinforrás.

Friss helyett fagyasztott

A friss zöldségek, gyümölcsök sokszor drágák, ráadásul előfordulhat, hogy megromlanak, mielőtt megesszük őket, így azt érezhetjük, feleslegesen adtunk ki értük pénzt. Ezekben a szűkös időkben célszerű lehet tehát előnyben részesíteni a fagyasztott változatokat, amelyek a friss verziókhoz hasonlóan remek vitamin- és ásványianyag-források, emellett tápanyagban is gazdagok. Szintén praktikus, hogy azt a mennyiséget, amit nem fogyasztunk el, visszatehetjük a fagyasztóba , ahol sokáig eláll.

Kevés pénzből is étkezhetünk egészségesen
Kevés pénzből is étkezhetünk egészségesen. Fotó: Getty Images

Mindent használjunk fel

Ha spórolnunk kell, érdemes mindent felhasználni, elfogyasztani, amit megveszünk. Lehet, hogy korábban eszünkbe sem jutott, hogy az adott étel bizonyos részei egy új fogás elkészítéséhez is alkalmasak lehetnek, a spórolós időszakban azonban rájöhetünk, mennyi lehetőség rejlik egy-egy húsban vagy zöldségben. Ha például húslevest főzünk, a főtt húsból egy finom körettel kiváló második fogás lehet. A jó minőségű hónapos retek zöldjéből krémlevest, a sárgarépa zöldjéből pedig teát készíthetünk. A kissé már fonnyadt, de még ehető zöldségekből, mint amilyen a répa, karalábé, zeller, hagyma, főzzünk zöldséglevest, amely magában vagy más fogásokhoz, például alaplének is megfelel.

Próbáljunk ki új recepteket

Manapság az interneten már szinte mindent meg lehet találni, így érdemes elkezdeni olyan receptek után kutatni, amelyeket el tudunk készíteni szűkös anyagi körülményeink között is - ajánlja Passerrello. Eddig úgy gondoltuk, a kevés hozzávalóból elkészített, költségkímélő ételek nem nekünk valók? Rá fogunk jönni, hogy nem (csak) a pénzen múlik egy-egy finom fogás elkészítése. Nem hiába tartja a mondás, hogy egyszerű, de nagyszerű! Kezdésnek íme egy kis segítség: korábbi cikkünkben két olcsó, de ízletes étel elkészítését mutatjuk meg.

És végezetül: ne érezzük stigmának

Bár a jelenlegi helyzetben sokan nem tudnak úgy költeni, mint régen, ez teljesen természetes, és nem szabad, hogy stigmának érezzük a kényszerű spórolást - emeli ki Passerrello. Az a fontos, hogy mindezek ellenére is igyekezzünk egészségesen étkezni. "A bevásárlólista megtervezése, a testünk számára fontos tápanyagok biztosítása, a felesleges költségek elhagyása, a megvásárolt termékek kreatív, teljes körű felhasználása - ezek mind-mind hozzásegítenek ahhoz, hogy jó formában maradjunk, és mindig jóízű ételek kerüljenek az asztalunkra" - foglalja össze a dietetikus.

Forrás: cnn.com

Mesterséges altatásban hozta világra gyermekét a koronavírusos kismama - olvassa el a részleteket társportálunkon, az nlc.hu-n .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra