Gáz van? Ez az enzim a felelős

Bár erre talán nem is gondolnánk, de az enzimek nélkülözhetetlenek szinte minden reakcióhoz, ami a szervezetünkben lezajlanak.

A gázképződés az emésztés velejárója, a vastagbélben a szénhidrátokat lebontó baktériumok miatt jelentkezik. Átlagosan napi 0,5-2 liter gáz képződik a belekben, ennek azonban csak egy részét képezi az említett folyamat eredménye, a másik jelentős része külső forrásból származik, például az étkezés közben lenyelt levegőből. A gázok átlagosan napi 12-25 alkalommal távoznak a belekből, de ez természetesen függ az elfogyasztott ételektől és italoktól, illetve az esetleg fennálló egyéb panaszoktól is. A felfúvódás, fokozott gázképződés erős hasi fájdalommal, görccsel is járhat. Teltségérzet, puffadás és gyakori böfögés is jelentkezhet.

Emésztőenzimek vs. haspuffadás

Az emésztőenzimek összetett fehérjék, amelyek segítenek az élelmiszerek kisebb molekulákra történő lebontásában. Ezek alapvetően katalizátorok, amelyek felgyorsítják a kémiai emésztési folyamatokat. Emésztőenzimek nélkül egyetlen tápanyagot sem tudnánk felvenni. Más szóval, az emésztőenzimek nemcsak jótékony hatásúak, hanem elengedhetetlenek a szervezet működéséhez.

ÁTLAGOSAN NAPI 0,5-2 LITER GÁZ KÉPZŐDIK A BELEKBEN. FOTÓ: GETTY IMAGES

A rossz emésztést gyakran az emésztőenzimek szintjének csökkenése okozza.

  • Az amiláz hiányakor a szénhidrátok cukormolekulákká történő bontásának zavara lép fel, azaz az emésztetlen szénhidrátok miatt hasmenés, étkezés utáni görcsök, haspuffadás, teltségérzet jelentkezhet.
  • A lipáz enzim kulcsfontosságú a zsírok vagy trigliceridek megfelelő lebontásában. A lipáz főként a hasnyálmirigyben termelődik, de kis mennyiségben a szájban és a gyomorban is termelődik. Ha szervezetünk nem termel elegendő lipázt, akkor nem tudja lebontani a zsírt, és szervezetünk nem tudja felvenni a zsírokban oldódó A, D, E és K-vitamint.
  • A proteáz katalizálja a fehérjék lebontását kisebb peptidekké, majd aminosavakká. Hiánya fertőzésekhez és különböző gyulladásokhoz is vezethet.

Amikor a haspuffadás már szinte állandó vendégünkké válik, jelentősen ronthatja életminőségünket. A tartós diszkomfortérzés, valamint a feszítő, olykor fájdalmas felfúvódás ugyanis előbb-utóbb oda vezet, hogy már nem leljük örömünket a finom ételekben – még a különlegesebb, ünnepi fogásokban sem. Pedig nem kell beletörődni a kellemetlenségekbe.

Mit tehetünk?

A sietősen „behabzsolt”, nem eléggé megrágott étel, a stresszes helyzet, a kiegyensúlyozatlan étkezések, a rosszul beállított, eltúlzott fogyókúrák, az alkalmi túlevések, a túl sok finomított lisztet, cukrot, tartósítószert, vegyi adalékanyagot tartalmazó táplálékok, a szénsavas italok, a rágógumi mind-mind okozhatnak haspuffadást.

A kellemetlenül feszülő, kidomborodó hasfal, a bélfalakra ható nyomás fájdalmas is lehet, sőt, ha a rekeszizmot is felfelé nyomja a megnőtt has.

Bizonyos készítmények a bélgázok csökkentésével, a gyomorsavak lekötésével enyhíthetnek a tüneteken, illetve azzal, hogy a gyomor és bélmozgások növelésével meggyorsítják a tápláléknak a tápcsatornán való áthaladását. Evés közben bevéve, a természetes emésztőenzimek pótlásával enyhítik a puffadás, teltségérzetet. 

Az egészségesebb táplálkozás, a kiegyensúlyozott étrend, a többszöri, komótosabb étkezés, az alaposabb rágás, a megfelelő folyadékbevitel, a nagyobb fizikai aktivitás is sokat segíthet. Többfajta táplálék-kiegészítő áll a betegek rendelkezésére, emellett egyes fűszerek (ánizs, kömény, koriander) és gyógynövények (például a borsmenta, a kamilla) is szélhajtó hatásúak, csillapíthatják a hasi panaszokat.

Tudtad? Enzimeket tartalmazó élelmiszerek: A nagy mennyiségű enzimet tartalmazó élelmiszerek közé tartozik a csíráztatott mungóbab. Ezenfelül jelentős mennyiségű enzimet tartalmazó élelmiszerek közé tartozik az ananász, a mangó, a banán, a papaya, a lenmag, a kivi, a gyömbér, a méz, a kókuszvíz, a füge, a kefir, az extra szűz olívaolaj vagy a káposzta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A felhőátvonulások mellett alapvetően sok napsütésre számíthatunk. Elszórtan valószínű kisebb eső, zápor, főképp az ország északkeleti, keleti felén zivatar is. Az északnyugati szél főleg a Dunántúlon és a középső országrészben ismét nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek.A hőmérséklet csúcsértéke 16 és 21 fok között várható. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!