Ezért nehezebb a nőknek lefogyni

Ha valóban fogyni szeretnénk, legalább fél évig el kell felejtenünk a fehér kenyeret, a rizst, a krumplit és a tésztát, de még néhány gyümölcsöt sem ajánlott fogyasztani. Pados Gyula obezitológus szerint a nőknek még nehezebb megszabadulni a kilóktól.

Fehér kenyér, tészta, rizs, krumpli - ezeket nem eheti fél évig az, aki fogyni szeretne, ezt mondja Pados Gyula obezitológus. A szakembernél már több mint 25 ezer ember vett részt fogyókúrán, véleménye szerint a mozgás nagyon fontos , kizárólag azzal azonban nem lehet testsúlyt csökkenteni. Fogyókúra tekintetében pedig a nőknek kell szigorúbbaknak lenniük - írja az Origo .

t
Fogyókúra tekintetében a nőknek kell szigorúbbaknak lenniük

Évente fél kilót hízunk átlagosan

Míg a sebész egy műtéttel gyorsan és végérvényesen meg tud gyógyítani egy betegséget, az elhízás kezelése egy élethosszig tartó folyamat - mondta a portálnak adott interjújában Pados Gyula. Hogyha az illetőnek hajlama van az elhízásra, illetve az életmódján sem tud tartósan változtatni, az hosszú távon biztosan testsúlygyarapodással fog járni. Mivel a korral csökken az alapanyagcsere, hiába eszik ugyanannyit, hízni fog. Évente átlagosan fél kiló testsúlygyarapodással lehet számolni a szakember szerint, így tíz év alatt öt, húsz év alatt tíz kiló pluszt szedhetünk fel, ha ugyanazt az életmódot éljük. Emellett bizonyos életesemények - például a házasság, illetve nőknél a klimax - is hozzájárulhatnak a plusz kilókhoz.

Nem mozdul az a pár kiló, ami szülés után maradt vissza? Esetleg a szoptatás alatt raktározásra állt be a szervezete, és szép csöndben felkúszott holmi "bébiháj"? Mi tudjuk a megoldást! Cikkünkben rálelhet a megoldásra!

Pados szerint az elsődleges probléma az, hogy túl sokat eszünk: a férfiak átlagosan 2800 kalóriát fogyasztanak naponta, a nők pedig 2200-at, ennél körülbelül 500 kalóriával kevesebb lenne a megfelelő. Tartós fogyókúra esetén még kevesebb, nőknél 1200, a férfiaknál 1500 kalóriát javasol az obezitológus, persze mindezt a megfelelő ételekből összerakva. A 70-es évektől a zsírszegény diétát javasolták, ekkor ugyanis az Egyesült Államokban nagy infarktusjárvány tetőzött, melyet a zsíros ételek fogyasztásával kötöttek össze a kardiológusok. Miután az emberek nagyobb arányban kezdtek szénhidrátot fogyasztani, néhány évtized alatt megduplázódott az elhízottak aránya.

A magyarok a legkövérebbek Európában

Az elhízás tekintetében Magyarország siralmas mutatókkal rendelkezik. A felmérések szerint az elhízás gyakorisága minden korosztályban nőtt, még a gyermekek körében is. Az OECD 24 országában is történt egy kutatás, eszerint az Egyesült Államokban van a legtöbb elhízott ember, 35 százalékkal, utána Új-Zéland és Mexikó következik, ezután viszont Magyarország, ami azt jelenti, hogy Európában első helyen állunk. Ráadásul az akkori felmérés még 28 százalékos elhízottsággal számol, bizonyos kutatások azonban már 32 százalékról számolnak be.

Az elhízás kezelése egy élethosszig tartó folyamat

Az elhízás kezelése egy élethosszig tartó folyamat

Az igazán hatékony fogyókúrához a szakember szerint legalább fél évre ki kell hagyni az étrendből a fehér kenyeret, a rizst, a krumplit és a tésztát. Így a húsok, a zöldség, a főzelék és a saláta maradhatnak csak. Megengedett a húsok, a zöldség, a főzelék és a saláta fogyasztása, valamint babot, borsót és lencsét is ehetünk. Kevésbé ismert tény ugyanakkor, hogy a gyümölcsökben lévő cukor, a fruktóz is hizlal , ugyanúgy átalakul a májban zsírrá, és lerakódik. Így nem javasolt a sárgadinnye, a szőlő, az őszibarack, a banán. Az alma, a körte, a narancs és a grapefruit fogyasztása megengedett a fogyókúrázóknak - mondta el Pados Gyula. Este ráadásul csak fele mennyiségű kalóriát lehetne fogyasztani, mivel a zsírok lebontása éjszakára lelassul.

A fent leírtak mindegyikét szigorúan betartani nem egyszerű, ráadásul szinte biztosan éhesek leszünk - mondta el az obezitológus. Étvágycsökkentő gyógyszer öt éve nincsen forgalomban Magyarországon, helyette azonban tanácsos egy marék mogyorót, mandulát vagy diót nassolni, amelyek mérséklik az étvágyat. "A nőket egyébként szigorúbban kell diétáztatni, mint a férfiakat. Ennek az az oka, hogy a nőknek kevesebb az izomzatuk. Az energialeadás az izomzaton keresztül történik, és a nők izomzata ehhez nem elég" - magyarázta. A fogyáshoz egyébként a sportolás fontos, de önmagában nem elégséges, a kettő együtt hozhatja az ideális eredményt.

Hosszú távon heti fél kiló fogyás a tartható, a reálisan kitűzött cél félévente 10 kiló leadása. Ezt fölgyorsítani nem nagyon lehet, mert akkor visszaüt : lelassul ugyanis az anyagcsere, és hiába eszik kevesebbet a fogyni vágyó, több hasznosul. Ezért a fokozatosságot be kell tartani - magyarázta az obezitológus.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!