Ez az étrend a legjobb nekünk

Egy új kutatás szerint a vörös hús- és tejtermékmentes étrend nem csak egészségünkre, hanem a bolygóra is jó hatással van.

A Tulane University kutatói 16 ezer amerikai étrendjét vizsgálták meg és rangsorolták azokat a szerint, hogy melyik étrend mekkora szénlábnyommal jár, azaz mennyiben járul hozzá a globális felmelegedéshez. A kutatásból kiderült, hogy a környezetbarát ételek egészségesebbek is.

"A növényi alapú étrend nem egy hóbort" - részletekért kattintson !

"Azoknak akik kevesebb vörös húst és tejterméket fogyasztanak, a szénlábnyomuk is kisebb" - mondta Diego Rose az egyetem professzora. Mivel a klímaváltozás egyik fő oka a fenntarthatatlan élelmiszertermelés, az egyetem kutatói vizsgálatukkal azt akarták megtudni, hogy az amerikaiak étkezési szokásai milyen környezeti hatásokkal járnak. Összeállítottak egy átfogó adatbázist az élelmiszertermeléssel kapcsolatos üvegházhatást okozó gázok kibocsátásáról, amit aztán összekapcsoltak egy olyan felméréssel, ahol arról kérdezték az embereket, hogy mi minden fogyasztanak egy nap alatt.

A környezetbarát ételek egészségesebbek is
A környezetbarát ételek egészségesebbek is

A kutatók a szerint rangsorolták a különböző étrendeket, hogy azok 1000 elfogyasztott kalóriára levetítve mennyi üvegházhatást okozó gáz kibocsátásért felelősek. Ezután a tápérték alapján is rangsoloták az egyes étrendek.

A vizsgálatból kiderült, hogy azok az amerikaiak étkeznek a legegészségesebben, akiknek az étrendje egyébként a legkisebb szénlábnyommal jár. Azt is kimutatták, hogy a legkörnyzetszennyezőbb étrend ötször nagyobb szénlábnyommal jár együtt, mint a legkörnyzetbarátabb. A legkörnyezetszennyezőbb étrendek sajátossága, hogy nagyobb mennyiségben tartalmaznak húst (marha-, borjú-, sertés- és vadhús) valamint tej- és tejtermékeket. Összességében a károsabb ételek nagyobb mennyiségben tartalmaztak állati fehérjét.

Az eredménnyel kapcsolatban Diego Rose azt mondta, nagyon reméli, hogy mindez segít majd az embereknek és a döntéshozóknak is felismerni, hogy a jobb minőségű étrenddel nem csak magunkon, hanem a bolygón is segíthetnénk.

Forrás: scienmag.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!