Endometriózis: ez az étrend segíthet

Mit együnk és mit ne, ha endometriózissal küzdünk? Mutatjuk a szakemberek tanácsait.

Az endometriózis egy nőgyógyászati betegség, amelynek lényege, hogy a méh nyálkahártyasejtjei nem a méhben, hanem a méh üregén kívül jelennek meg. Olyan tünetei lehetnek, mint a menstruáció előtt és alatt jelentkező kismedencei fájdalom, a hasmenés vagy a fájdalmas szex. Nem könnyű együtt élni a kórral, így nem meglepő, hogy az érintettek igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy valamennyire javítsanak az állapotukon. Mint azt a health.com írta, a megfelelő étrend kialakítása szakemberek szerint sokat jelenthet: bár meggyógyulni sajnos nem fogunk tőle, jobban érezhetjük magunkat a segítségével. De egészen pontosan mit ehetünk, és mi az, amit inkább hanyagoljunk?

nő fekszik az ágyban
Endometriózis esetén sokat számít, mit eszünk. Fotó: Getty Images

Glutént inkább ne

A glutént például célszerű lehet kiiktatni az étrendünkből. Egy kutatás során, amelyben 207 endometriózissal diagnosztizált nő vett részt, azt vizsgálták, hogyan hat rájuk a gluténmentes étrend. Az alanyok 75 százaléka 12 hónapos gluténmentes étkezés után arról számolt be, hogy sokkal kevésbé szenvedett az endometriózis fájdalmas tünetei miatt. Dr. Christine Greves szülész-nőgyógyász kiemelte: több kutatás kapcsolatot talált a glutén és a szervezetben létrejövő gyulladások között; ez magyarázhatja, hogy a gluténfogyasztás miért súlyosbíthatja az endometriózis okozta fájdalmat.

Az alacsony FODMAP-diéta ezért jótékony

Komoly tévhitek az endometriózisról .

Ugyancsak segíthet az alacsony FODMAP-étrend - erre mutatott rá egy, a The Australian & New Zealand Journal of Obstetrics & Gynaecology című szaklapban megjelent tanulmány. A kutatásban 160 nőt vizsgáltak, és azt találták, hogy az endometriózissal küzdők 72 százalékának majdnem 50 százalékkal enyhültek az emésztőrendszeri tünetei 4 hét alacsony FODMAP-diéta után. Mint arról korábbi cikkünkben már írtunk, a FODMAP olyan szénhidrátokat takar, amelyek emésztetlenül jutnak el a vastagbélbe, majd ott a baktériumok elkezdik fermentálni ezeket, ami gázképződéssel jár. Mindez irritálja a beleket, befolyásolva ezáltal a működésüket is. Ez az oka annak, hogy néhányan kellemetlen emésztőrendszeri panaszoktól szenvednek - hasmenés, gyomorgörcs, puffadás -, ha magas FODMAP-tartalmú ételeket esznek. Magas FODMAP-tartalmú étel például a tej és a joghurt, a spárga, a hagyma, az alma, a körte vagy a búzából készült termékek. A tojás, a húsok, egyes sajtok (cheddar, brie, feta), a mandulatej, a rizs, az uborka, a szőlő és az eper ezzel szemben az alacsony FODMAP-tartalmú finomságok közé tartozik.

Vashiány áll a háttérben?

Az endometriózis gyakran jár együtt fáradtsággal, gyengeséggel. Egy, a Comparative Medicine című szaklapban publikált kutatás szerint ennek az lehet az oka, hogy az említett betegségben szenvedőknek alacsonyabb a vasszintje a normálisnál. Vasra szükség van a hemoglobin előállításához, a hemoglobin pedig azért nélkülözhetetlen, mert segíti a vörösvérsejteket az oxigénszállításban. Amennyiben nem megfelelő szervezetünk vasellátottsága, kevesebb oxigén jut a szövetekhez, ami erőtlenné tesz minket. Az endometriózissal diagnosztizált betegeknek érdemes lehet tehát ellenőriztetniük bizonyos laborértékeket (szérumvas, transzferrin, ferritin), és szükség esetén jobban odafigyelni a vasban gazdag ételek fogyasztására: ilyen egyebek mellett a máj, a hüvelyesek vagy a tojássárgája.

Segíthet az ómega-3 zsírsav

Dr. Jessica Shepherd szülész-nőgyógyász arra hívta fel a figyelmet, hogy a szakirodalom szerint az ómega-3 zsírsav is pozitív hatással lehet az endometriózissal küzdők állapotára. Kutatásokból kiderült, hogy a halolajat szedőknél enyhült az endometriózis okozta fájdalom és gyulladás, sőt a súlyos állapotú endometriózisos betegek életminősége is jelentősen javult. A pontos ok egyelőre még tisztázatlan, a szakemberek ugyanakkor valószínűnek tartják, hogy az ómega-3 zsírsav jótékonyan befolyásolja a prosztaglandinok termelését, és ezek a hormonhatással rendelkező lipidmolekulák csökkentik a kismedencei fájdalmat. Remek ómega-3-források a halfélék, az olajos magvak, valamint a sötétzöld levelű zöldségek.

Ne feledkezzünk meg az antioxidánsokról

Végül, de nem utolsósorban igyekezzünk beépíteni étrendünkbe az antioxidánsokban gazdag finomságokat, ilyenek egyebek mellett a bogyós gyümölcsök, a cékla, a zöld tea, a spenót vagy a sárgarépa. Egy kutatás során, amelynek eredményei a European Journal of Obstetrics & Gynecology and Reproductive Biology című szaklapban jelentek meg, 398, az endometriózishoz köthető kismedencei fájdalomtól szenvedő nőt vizsgáltak. A szakemberek arra jutottak, hogy azoknak, akik hat hónapon keresztül antioxidáns-tartalmú étrend-kiegészítőket szedtek, jelentősen csökkent a fájdalmuk. A miértek itt sem teljesen tisztázottak, dr. Greves mindenesetre úgy gondolja, az antioxidánsok gyulladáscsökkentő hatása lehet a háttérben, amelynek köszönhetően enyhítik a fájdalmat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd ritkulását követően jobbára gyengén vagy közepesen felhős időre számíthatunk - több felhő elsősorban északkeleten, keleten lehet helyenként. Az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet is érkezik, de e mentén is kicsi a csapadék esélye. A napközben csupán időnként élénk nyugatias irányú szél estétől, késő estétől fokozatosan északnyugatira, északira fordul az érkező hidegfront mentén, ahol már előfordulhatnak erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!