Éhesen ezért leszünk mérgesek

Ha ránk tör az éhség, egyből türelmetlenebbnek, stresszesebbnek érezhetjük magunkat. A jelenség hatásait kutatásokkal is vizsgálták.

Az éhségérzet általában fáradtsággal jár együtt, de sokaknál a korgó gyomor idegességet, feszültséget vált ki. Az angoloknak szavuk is van erre, ez a mérges (angry) és az éhes (hungry) összeolvasztásából született hangry. Ha ez az állapot kerekedik rajtunk felül, idegessé és csipkelődővé válunk, amit sokszor a környezetünk is nehezen visel. Miért van ez?

Az éhséggel a negatív érzelmek is nőnek

"Általánosan elfogadott tény, hogy az éhség befolyásolja a hangulatunkat, és olyan viselkedési formákat erősíthet fel, mint az agresszió - a folyamat pszichológiai hátterét azonban kevés kutatás vizsgálta" - mondta el Jennifer MacCormack, az Észak-Karolina Állami Egyetem pszichológiai és idegtudományi tanszékének doktori hallgatója. Hogy jobban megértsék ezeket a folyamatokat, MacCormack egy csapat kutatóval együtt 400 ember viselkedését vizsgálta meg.

10 fajta éhség: megmondjuk, hogyan győzze le! Az éhség nagy misztérium: vannak napok, amikor meg tudjuk enni, ami a tányérunkon van, néha nem, néha pedig egyenesen feneketlen a gyomrunk. Kattintson !

A vizsgálat egyik részében az embereknek olyan képeket mutattak, amelyek pozitív, semleges vagy negatív érzéseket váltottak ki: például egy kiskutyáról, egy villanykörtéről vagy egy kígyóról készült képet. Ezek után többféleképpen értelmezhető kínai jelekről is képeket kellett nézniük, miközben arról nyilatkoztak, hogy mennyire éhesek , illetve hogy milyen mértékű érzelmeket váltanak ki belőlük a látottak. Mint kiderült, minél éhesebbek voltak az emberek, annál rosszabb véleményük volt a negatív asszociációjú képekről.

Az éhes emberek sokkal negatívabban reagálnak bizonyos szituációkra
Az éhes emberek sokkal negatívabban reagálnak bizonyos szituációkra

Egy másik kutatás során 200 főiskolás érzelmeit vizsgálták meg két csoportban: az egyik megreggelizett, a másik azonban nem. Mindkét csoportot egy stresszes szituációban mérték fel: olyan számítógépeken dolgoztak, amely nem sokkal a munkájuk befejezte előtt - természetesen nem véletlenül - elromlott. A beérkező oktató ráadásul a diákokat vonta felelősségre a műszaki hiba miatt, majd néhányukkal egy tesztet is kitöltetett az érzéseikről. Azok a diákok, akik nem ettek, sokkal negatívabban reagáltak a szituációra, a teszt kitöltése azonban némiképp tompította mindezt. Összességében azokat, akiknek a teszt kitöltése alatt volt idejük az érzéseikre koncentrálni, jóval kevésbé viselték meg a történtek - még akkor is, ha az étkezést kihagyó csoportban voltak.

Mindkét kutatásból kitűnt tehát, hogy az éhségérzet felerősíti a negatív érzéseket - a haragot, a stresszt vagy az undort -, ezeket azonban tompíthatja, ha valami elvonja a figyelmünket. Az érzések pedig kevésbé kerítenek hatalmukba, ha tudjuk, hogy az éhségből eredeztethetőek.

Forrás: Time.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az élénk északkeleti szelet sokfelé élénk, főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.