Az Alzheimer esélye némileg csökkenthető

Mikor forduljunk orvoshoz Alzheimer-kór gyanújával?Az időseket sújtó egyik legkomolyabb elváltozás az Alzheimer kór, ami a mentális képességek folyamatos leépülésével jár. A betegség azonban megelőzhető, pár egyszerű módszerrel.

Az amerikai Alzheimer Szövetség ülésén három tanulmányt ismertetettek.

Az elsőt a bostoni Brigham kórház munkatársai végezték, 1200 idős ember 20 éven keresztüli megfigyelésével. Az eredmények azt mutatták, hogy azoknál az öregeknél, akik rendszeres testmozgást végeztek, az átlaghoz képest mintegy 40 százalékkal csökkent az esélye a demencia kialakulásának.

Szeretne többet tudni a témáról? Nézze meg az Alzheimer-korról szóló rovatunkat !A második munkát Lenore Arab, a Kalifornia Egyetem kutatója jegyzi, akinek sikerült kiderítenie, hogy az Alzheimer megelőzésében a teafogyasztásnak rendkívül fontos szerepe van. A rendszeresen teát iszogató idősek esélye a kórra nagyjából 37 százalékkal volt alacsonyabb, mint átlagos társaiké. Az adatokat 14 éves megfigyelés során nyerték ki az igen nagy számú, mintegy 4800 főt számláló mintából.

A harmadik tanulmány összefüggést talált a D-vitamin, és a kór kialakulása között. A munkát a brit Exeter egyetem szakértői végezték, és arra jutottak, hogy azoknál, akik D-vitamin hiányban szenvednek mintegy 42 százalékkal valószínűbb, hogy kialakul a folyamatos leépülés.

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szelet többfelé erős, zivatarok környezetében átmenetileg viharos lökések kísérhetik.A hőmérséklet késő estére 15, 22 fok közé csökken. Csütörtökön is hidegfronti hatás várható, amely fejfájást, ingerlékenységet és vérnyomás-ingadozást válthat ki az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?