A cukorfogyasztás következményei

Mértékkel fogyasztva a cukor sem feltétlenül ártalmas az egészségre, ha azonban nem tudunk ellenállni az édes íz csábításának, könnyen bajba kerülhetünk.

Növeli a szívbetegségek kockázatát

A túl sok hozzáadott cukor ártalmas a szívnek még azok esetében is, akik nem túlsúlyosak. Tanulmányok igazolják, hogy akik napi kalóriabevitelük 25 százalékát (vagy többet) cukorból fedezik, megduplázzák az esélyük arra, hogy kardiovaszkuláris betegségben haljanak meg. A nagy mennyiségű cukor megemeli a vérnyomást és táplálja a szervezetben fellépő gyulladásokat - márpedig ezek mind ártalmasak a szívünk számára.

A túlzott cukorbevitel rendkívül ártalmas az egészségre nézve
A túlzott cukorbevitel rendkívül ártalmas az egészségre

Nyomot hagy a bőrön

A magas glikémiás indexű ételek hirtelen emelik meg a vércukorszintet, ami sokaknál pattanások, mitesszerek megjelenését okozza. E körbe tartoznak a magas cukortartalmú termékek, valamint az olyan finomított szénhidrátokat tartalmazó ételek is, mint a fehér kenyér, a burgonyacsipsz és a legtöbb jégkrém. A cukor ráadásul a bőrben lévő kollagént is roncsolja, így bőrünk nemcsak pattanásosabb, hanem ráncosabb, fakóbb is lesz tőle.

Vesekövesedéshez vezethet

Milyen tünetek hívhatják fel a figyelmet a vesekövességre? Részletek itt.

Akik napi rendszerességgel fogyasztanak cukros üdítőket, kutatások szerint 23 százalékkal megnövelik a vesekő kialakulásának esélyét. Ennek oka, hogy az üdítők fruktóztartalma hatással van rá, hogy mennyi kalcium, húgysav és oxálsav távozik a vizelettel. Mivel a vesekövesedés - különösen a kövek eltávozása természetes úton - rendkívül fájdalmas, ez újabb ok, hogy mértékletesen bánjunk a cukorral.

Tönkreteszi a fogakat

Ha édességet, cukros ételt eszünk, a szájüregben olyan környezet jön létre, amely rendkívüli módon kedvez a fogzománcot károsítani képes baktériumok szaporodásának. Ezért is fontos például, hogy mindenképpen figyeljünk rá, hogy gyerekeinknek mennyi cukrot adunk. Ideális esetben a napi energiabevitel legfeljebb 10 százaléka származhat cukorból. Az is fontos, hogy cukorfogyasztás előtt együnk egy kevés egészséges zsiradékot, rostot vagy fehérjét, mert így a cukor károsító hatása kisebb lesz.

Forrás: menshealth.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!