A pontos adatok: ennyivel drágultak az élelmiszerek

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) több mint 900 termék árát tartalmazó reprezentáns-adatbázisa szerint számos élelmiszer több mint 40 százalékkal drágult 2022 májusában éves bázison.

A hivatalos statisztika szerint is rendkívüli mértékben drágult több alapélelmiszer – írja a napi.hu . A lap a KSH adatbázisa alapján megnézte, hogy 2021-hez képest mennyivel kell többet fizetnünk az egyes élelmiszerekért.  

áremelkedés, drágulás, élelmiszerárak
Az élelmiszerek ára egyre magasabb. Fotó: Getty Images

A húsok között a csirkecomb a rekorder, amely 56,7 százalékkal drágult: az egy évvel ezelőtti kilogrammonkénti 691 forint helyett 1100 forintot kell érte fizetni. A csirkeszárny is sokkal többe kerül, 981 forintba, amely 43,4 százalékos növekedés. Az árstop viszont, úgy tűnik, valóban megfogta az érintett termékek árát, ugyanis a sertéscomb csak 3,6 százalékkal drágult (ez a tavaly novemberi ár), és a csirkemellért is csak 10,6 százalékkal kell többet fizetni. Ez 1670 forintot jelent.

Nagyon drága a trappista sajt és a paradicsom is

Ami a halakat illeti, a pontyszelet 25 százalékkal drágult, az ára már közelíti a 3000 forintot kilogrammonként. A harcsaszelet ugyan csak 15,2 százalékkal lett drágább, de így is 4630 forintba kerül. A tejtermékekkel kapcsolatban elmondható, hogy a 2,8 százalékos UHT tej árstopos, így annak ára csak 2,5 százalékkal emelkedett, egy liter 277 forintba kerül. Ezzel szemben a piaci áron kapható, ugyancsak 2,8-as ESL tej 27,6 százalékkal drágult, és már 347 forintba kerül. A trappistáért közel 3000 forintot kell fizetni, amely 43 százalékos drágulás. A tejföl és a kefir is 40 százalékkal kerül többe.

A búzafinomliszt árstopos, mégis 15,1 százalékkal drágult májusban. A teljes kiőrlésű búzaliszt 23,8, a rétesliszt pedig 53,4 százalékkal kerül többe. A fehér kenyér az egyik leggyorsabban dráguló élelmiszer, 43,3 százalékkal került többe májusban, mint egy évvel korábban (egy kiló ára 577 forint). A zsömle már 45 forint, 44,8 százalékkal drágult.

A zöldségek között a paradicsom , a korai burgonya és a zöldpaprika drágult a legnagyobb mértékben. A paradicsom ára átlépte a kilónkénti ezer forintot, a paprikáé pedig közel 1400 forint. A fagyasztott zöldborsó ára 9, a zöldbabé 6,5, a mexikói keveréké pedig 8,1 százalékkal drágult. A KSH által mért gyümölcsök közül az őszibarack drágult a legnagyobb mértékben, 52,2 százalékkal, de a szőlőinfláció is 30,9 százalékos. A görögdinnye ára 7,8 százalékkal emelkedett.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!