4 ital, ami majdnem jobb a víznél

Mit igyunk még a vízen kívül, ha kifejezetten egészséges italokra vágyunk? Íme néhány ötlet!

Alábbi válogatásunkból pontosan kiderül: a lényeg, hogy antioxidánsok, fitonutriensek és szervezetünknek igencsak lényeges tápanyagok a lehető legnagyobb mértékben legyenek bennük.

Zöld tea

Így igyunk! Kevesen tudják, hogy a változatosság elve a folyadékpótlásban is alkalmazandó. Mit és mennyit igyunk? Kattintson! A zöld tea a bolygó legegészségesebb italai közé tartozik: csökkenti a koleszterinszintet és a magas vérnyomást, stabilizálja a vércukorszintet és még egyes esetekben a ráksejteket is képes tizedelni. Ezek mellett a zöld tea az agy védelmében is kiemelt szerepet játszik: a kutatások szerint képes blokkolni azon idegi plakkok kialakulását, amelyek az Alzheimer-kór kialakulásához vezetnek (emellett pedig serkenti az agy emlékezésért felelős részét).

Az idei International Conference on Alzheimer's and Parkinson's Diseases konferencián egy olyan előadás is elhangzott, amely szerint igencsak érdemes a 60 év felettieknek a zöld tea fogyasztása, mivel ezzel mérsékelhetik agyunk állapotának romlását. Mindez vélhetően a zöld tea katekin-tartalmának köszönhető: ezek olyan antioxidánsok, amelyek sejtjeink károsodását fogják vissza.

Kókuszvíz

2007 és 2009 között Amerikában a kókuszvíz az egyik legkeresettebb itallá nőtte ki magát: az évi eladások 4 millió dollár helyett több mint 20 millió dollárra ugrottak fel. Az elektrolitdús ital sikerét részben annak köszönheti, hogy képes remekül újrahidratálni testünket, főként edzés után. (Egy, a Medicine and Science in Sports and Exercise szakfolyóiratban publikált kutatás szerint a víznél is jobban teszi ezt.)

Mindezek mellett gazdag nátriumban, káliumban és magnéziumban és legalább annyira tud minket hidratálni és tudja izmainkat újraéleszteni, mint egy sporthoz javasolt energiaital, csak éppen sokkal kevesebb cukor van benne. Ha kipróbálnánk, figyeljünk arra, hogy olyat vegyünk a boltokban, amelyet nem édesítettek fel és legjobb esetben is csak gyümölcsöket tettek bele természetes ízesítő gyanánt.

Sör

A PLOS One szakfolyóiratban publikált, 32 korábbi tanulmány eredményeit vizsgáló összetett elemzés szerint 59 százalékkal kisebb esélyünk van a Parkinson-kór kialakulására , ha naponta legalább egy korsó sört elfogyasztunk. Bort vagy röviditalokat azonban tilos fogyasztani: a mérések szerint ugyanis például azok, akik rövidet isznak, kétszer akkora eséllyel várhatják a Parkinson-kór kialakulását az alkoholt nem fogyasztókhoz képest. Ha ez nem elég, nyugodjunk meg, van még más előnye is a sörnek.

Meglepő, de a sör is az egészséges italok közé tartozik

Meglepő, de a sör is az egészséges italok közé tartozik

A Journal of Agricultural & Food Chemistry folyóiratban ugyanis egy olyan kutatást is olvashatunk, amely szerint a sörben található antioxidáns, a xanthohumol nemcsak a rák, illetve számos szív- és érrendszeri betegség kialakulásától véd minket, hanem a Parkinson- és az Alzheimer-kórokat kísérő agyi romlástól is.

Tej

Megoszlanak a kutatások a tejjel kapcsolatban: míg egyes dietetikusok azt mondják, hogy a tej segít a fogyásban és véd a rák ellen, mások pontosan ezekre cáfolnak rá: hízást, kalciumhiányt, rákot és más betegségeket kötnek a folyamatos tejfogyasztáshoz. Ezen aggasztó kutatási eredményektől függetlenül azért érdemes tudnunk: a legtöbb kutatás mégiscsak a tejfogyasztás előnyeiről számol be.

A University of Kansas Medical Center egy nem régi kutatása például arról számol be, hogy a tejfogyasztás hatására megnő agyunk glutation-szintje. A glutation egy antioxidáns, amely leköti a szervezetünkben lévő szabad gyököket, ennek hatására pedig csökken a bennünk tapasztalható sejtkárosodás mértéke. (A szabad gyökök oxidatív stresszt okoznak, amely számos komplikációhoz vezethet szervezetünkben, amelyek közül csak kettő az Alzheimer-, illetve Parkinson-kór. A kutatás során kiderült: érdemes napi 3 pohárral fogyasztani, ez ugyanis az egészségügyi szervek által ajánlott tejmennyiség is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.