Kérdés: Mit nevezünk "bronz"-kórnak?

Az Addison-kór lényege a mellékvesekéreg működésének idült elégtelensége, amely súlyos esetben az anyagcsere összeomlásához, kiszáradáshoz, keringési elégtelenséghez majd kómához és halálhoz vezethet. A mellékvesekéreg elégtelensége lehet másodlagos - ez a hipofízis elégtelenségét jelenti, vagy elsődleges - ebben az esetben a mellékvesekéreg pusztulása figyelhető meg, ezt nevezzük Addison-kórnak. Szerencsére ma már nagyon jól kezelhető betegség. A mellékvesekéreg pusztulása leggyakrabban (70%-ban) autoimmun folyamat eredménye, amelynek során a szervezet ellenanyagokat termel a mirigy ellen. A tünetegyüttes a mirigyállomány 90%-os elveszítésénél jelentkezik. A bőr pigmentációja, színezettsége fokozódik. Ennek oka, hogy a hipofízis elsődleges mellékvesekéreg-elégtelenség esetén fokozza az ACTH-t termelő sejtjeinek aktivitását, amelyek egyúttal egy, a pigmentsejtek aktivitását fokozó hormont (MSH = melanocita stimuláló hormon) is fokozott mennyiségben állítanak elő. A bőr fokozott pigmentációja a hegeken, bőrredőkön, könyökön, térdeken, ujjízületek felszínén, kézujjakon és lábujjakon egyaránt, valamint az ajkakon és a nyálkahártyákon a legerősebb. Ezért a betegséget a bőr sajátos színe alapján "bronzkórnak" is szokás nevezni.

Kérdés

Mit nevezünk "bronz"-kórnak?

A HáziPatika.com szakértőjének válasza:

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő estére 1 és 6 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!