Szívderítő
Alrovatok
Egyszerű vizsgálat segít eldönteni, kóros-e a szívzörej
A gyerekek nagy részénél előfordulhat szívzörej. Azt, hogy ez kóros-e, a legtöbbször a kardiológus dönti el, pedig jórészt az egyszerű háziorvosi vizsgálat során is kizárható a komolyabb gond lehetősége. Elég, ha az orvos nem fekvő, hanem álló helyzetében hallgatja meg a beteget.
Az elhízás sebészi kezelése: ilyen hatásai lehetnek
A bariátriai (testsúly-csökkentő) műtéten átesett elhízott betegeknek kisebb a súlyos szív- és érrendszeri eseményre vagy a bármely ok miatti halálozásra való kockázatuk azokhoz képest, akiken nem hajtottak végre ilyen műtétet - ezt egy hétéves nyomon követéses vizsgálattal állapították meg.
Fogyás és laborérték-javulás várható az időkorlátos étkezéstől
Az időkorlátos étrend (intermitted fastingként is ismert) lényege, hogy meghatározzák azoknak az óráknak a számát, amikor ehetünk. Ez az étrend mérsékelt, 1-4 százalékos testsúlycsökkenést okozhat még annak ellenére is, hogy nem korlátozzuk a bevitt kalória mennyiségét - állapították meg korai kutatásokban. Ennek egyértelmű bizonyítására azonban még további kutatásokra van szükség.
40 éves kor előtti menopauza: súlyos következménye lehet
A korai menopauza azt jelezheti, hogy megnövekedett az elzáródott véredények miatt kialakuló stroke kockázata - állítják egy frissen megjelent tanulmányban. Viszont ha a menopauza késlekedik, akkor minden évvel két százalékkal csökken a stroke-kockázat.
Tönkreteheti a férfiasságot a koronavírus
A világon elsőként jelentették be a Miami Egyetem Miller Orvosi Intézetének kutatói, hogy a koronavírus a betegségből való felgyógyulás után hosszú idővel is megmaradhat a pénisz szöveteiben. A koronavírus-fertőzés a szervezetben általános véredény-diszfunkciót vagy endothél működési zavart okoz, és ez később erektilis diszfunkciót (ED) idézhet elő.
Kiszámolták: ennyi lépés kell naponta, hogy tovább éljünk
Minél több lépést teszünk meg naponta - akár egyben, hosszabb távon, akár rövidebb szakaszokban - annál hosszabb ideig élhetünk: hangzott el az Amerikai Szív Társaság Epidemiológia, prevenció, életmód és keringési anyagcsere című 2021. évi konferenciáján. A tudományos seregszemle virtuálisan zajlott május 20-21-én, és a legfrissebb tudományos eredményeket mutatták be az egészség, az edzettség és az életmód összefüggéseiről.
Ez a 2 centis eszköz mentette meg száz ember életét
A pacemaker egy szívritmus-szabályozó készülék, amely a szervezetbe ültetve elektródákkal kapcsolódik a szívhez, és elektromos impulzusokkal vezérli a szívizom megfelelő összehúzódását - ha a beteg szívritmuszavara miatt ez nem megfelelő. Ebből az eszközből létezik egészen aprócska is. A különleges készülékből már a századikat is beültették Magyarországon. Ennek jelentőségéről dr. Duray Gábort, az MH Egészségügyi Központ Kardiológiai Osztály főorvosát kérdeztük. Interjú.
Ezért veszélyes a gyermekkori horkolás
Azoknak a gyerekeknek, akiknek obstruktív alvási apnoéjuk van, és ezt kamaszkorukra nem növik ki, csaknem háromszor nagyobb a kockázatuk a magas vérnyomás kialakulására, azokhoz a gyerekekhez képest, akiknek nincs ilyen légzési problémájuk - állítják egy friss, hosszú távú kutatásban.
Mutatjuk, milyen városokra lenne szükség
A városokban élők számos olyan környezeti stresszforrással találkozhatnak, amelyek ártalmasak a keringési rendszerre. Ha a szakértők egészségesebb életteret terveznének, azzal életet menthetnének. Erre a következtetésre jutott egy, az Európai Kardiológustársaság (ESC) folyóiratában megjelent tanulmány.
Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.