Ezért veszélyes a gyermekkori horkolás

Azoknak a gyerekeknek, akiknek obstruktív alvási apnoéjuk van, és ezt kamaszkorukra nem növik ki, csaknem háromszor nagyobb a kockázatuk a magas vérnyomás kialakulására, azokhoz a gyerekekhez képest, akiknek nincs ilyen légzési problémájuk - állítják egy friss, hosszú távú kutatásban.

Az obstruktív alvási apnoé esetén a levegővétel szünetel egy ideig alvás közben, ezzel az állapottal már korábban kapcsolatba hozták a magas vérnyomást . Ezt a problémát a gyerekeknél viszont csak nagyon kevés kutató vizsgálta alapos, minden részletre kiterjedő, hosszú távú kutatással - mondta a tanulmány vezető kutatója, Julio Fernandez-Mendoza, a Pennsylvania állam Penn Állami Egyetem Orvostudományi Intézetének docense. Az Amerikai Alvástudományi Akadémia szerint három típusa van az alvási apnoénak, és ezek közül a légutak blokkolódása miatt kialakuló obstruktív alvási apnoé a leggyakoribb. Az Akadémia becslése szerint az alvási apnoét gyakran nem diagnosztizálják - gyerekeknél sem, pedig közöttük is előfordul.

Az számít hangos horkolásnak, ami áthallatszódik a hálószoba ajtaján.
Az számít hangos horkolásnak, ami áthallatszódik a gyerekszoba ajtaján. Kép: GettyImages

A mostani kutatásban összesen 421, 5-12 év közötti gyermek alvását vizsgálták egy laboratóriumban. 12 százalékuknak volt legalább enyhe obstruktív alvási apnoéjuk. A hét évig tartó nyomon követéses vizsgálat végén - amikor a gyerekek már 12-19 évesek lettek - az alvási apnoé kicsivel több mint a felüknél megszűnt. A gyerekek gyakran kinövik ezt a problémát - mondta Fernandez-Mendoza.

A kutatási eredményeket mindaddig csak előzetes beszámolóként lehet értékelni, amíg nem közlik a tanulmányt lektorált szakmai folyóiratban. Az eredményeket viszont már bemutatták Az Amerikai Szív Társaság vitruális Epidemiológiai, Prevenciós, Életmód és Kardiometabolikus Konferenciáján.

A kutatási eredményeket összevetették a gyerekek nemével, etnikumával, életkorával, az elhízottságuk mértékével, valamint azzal is, hogy megvan-e még a garat- és orrmandulájuk, és arra a következtetésre jutottak, hogy azoknak a gyerekeknek, akiknek az alvási apnoéjuk megmaradt kamaszkorukban is, 2,9-szer nagyobb az esélyük a magas vérnyomás kialakulására azokhoz képest, akiknek soha sem volt még ilyen rendellenességük. Ha az alvási apnoé a gyerekek tizenéves korában alakul ki, akkor 1,7-szeresére nő a magas vérnyomás kialakulásának az esélye.

Az obstruktív alvási apnoét okozhatja a megnövekedett garat- vagy orrmandula, de az elhízás a kritikus tényező - állítja Fernandez-Mendoza. Dr. Carissa M. Baker-Smith, a Delaware állambeli Wilmington városban lévő Nemours/Alfred I. duPont Kórház Gyermekgyógyászati Preventív Kardiológiai Program igazgatója a hosszú távú kutatási programja miatt nevezte ezt a tanulmányt kifejezetten jelentősnek. Az igazgató szerint a kutatók arra is ráirányították a figyelmet, hogy mennyire fontos felismernünk azt, hogy a gyermekek alvásminősége a magas vérnyomás kockázati tényezőjének számít.

"A gyerekek magas vérnyomásának egyik oka az obstruktív alvási apnoé, és ez még akkor is fennáll, amikor már kontroll alatt tartjuk a többi kockázati tényezőt, például az elhízást" - mondta dr. Baker-Smith, aki nem volt részese a kutatásnak. Az alvás, a magas vérnyomás és az elhízás a szívbetegség összekapcsolódó kockázati tényezői - mondta dr. Baker-Smith. Ha ezeket a kockázati tényezőket nem csökkentjük, akkor felnőtt korban kialakuló komolyabb szívbetegség előfutárainak számítanak. Mivel a magas vérnyomás súlyos elváltozásokat okozhat a keringési rendszerben, ezért rendkívül fontos, hogy figyelmet fordítsunk a gyermekek alvásminőségére, valamint az alvási apnoé diagnosztizálását sem szabad figyelmen kívül hagyni - hívta fel a figyelmet dr. Baker-Smith.

Nem minden horkoló gyermeknek van alvási apnoéja - emelte ki Fernandez-Mendoza. Ennek ellenére leggyakrabban mégis a hangos horkolásról lehet felismerni ezt a rendellenességet (az számít hangos horkolásnak, ami áthallatszódik a hálószoba ajtaján). Másrészt azokra a gyermekekre is gyanakodhatunk, akik feltűnően ingerlékenyek és túl álmosak nap közben. Néha el kell távolítani a gyermekek garat- és orrmanduláját, és ez megoldja a problémát. De leggyakrabban az ellenőrzött testsúlycsökkentés, valamint a pozitív levegőáramlás-terápia segít, ilyenkor egy maszkon keresztül áramoltatjuk a levegőt, és ezzel átjárhatóan tartjuk a légutakat.

Fernandez-Mendoza azt javasolja a szülőknek, hogy ne tartsák aranyos dolognak a gyerekhorkolást, és azt se tartsák vagy normálisnak, ha egy gyerek el van hízva. "Ezeket vegyük komolyan, konzultáljuk gyermekorvossal", és vigyük el a gyereket alvásvizsgálatra. A gyermekgyógyászoknak az alvási apnoét szisztémás problémának kell értékelniük. Fernandez-Mendoza egyébként tovább folytatja a hosszú távú, nyomon követéses vizsgálatot, néhány egykori gyermek már 30 éves, és közülük jó néhány már beszámolt valamiféle szívbetegségről.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.