A fogyasztóműtétek még 5 év múlva is drasztikusan csökkentik a stroke kockázatát

A bariátriai műtéten átesett elhízott pácienseknek a kontrollcsoporthoz képest a műtét után 1-3 évvel 46 százalékkal és 5 évvel később 22 százalékkal alacsonyabb az esélyük arra, hogy stroke-ot kapjanak.

Ezek a kutatási eredmények igazán jó hírnek számítanak, még annak ellenére is, hogy a stroke elleni védettség mértéke csökkent a bariátriai műtét idejétől távolodva - jelentette ki dr. John D. Scott, a találkozó tudományos vezetője. A kutatók több mint 56 000 bariátriai műtéten (gyomor bypass, csőgyomor) átesett elhízott páciens adatait vetették össze olyan hasonlóan elhízott személyekével, akiknek nem volt műtétük. Az adatokat betegségbiztosítási adatbázisokból szerezték be, és eddig ez a legnagyobb kutatás erről a témáról. A kutatási eredményeket dr. Michael D. Williams mutatta be az Amerikai Bariátriai Sebészeti Társaság éves tudományos ülésén. Azt már jól ismerjük, hogy bariátriai műtét után csökken a kettes típusú cukorbetegség kockázata - jegyezte meg dr. Williams -, és más kutatások már beszámoltak arról , hogy ez a műtét miként hat a súlyos kardiológiai események kockázatára (ide tartozik a stroke, a miokardiális infarktus , a szívkoszorúér-betegség és a bármely ok miatti halálozás).

Bariátriai műtét után minden makrovaszkuláris esemény kockázata csökken
Bariátriai műtét után minden makrovaszkuláris esemény kockázata csökken. Kép: GettyImages

"Minden beavatkozás, amelyik csökkenti a keringési rendszer eseményeinek a kockázatát, az jót jelent" - mondta dr. Scott, aki a Dél-karolinai Egyetem sebészprofesszora. "Kifejezetten érdemes olyan beavatkozást elvégezni, amelyik 22-45 százalékkal csökkenti a stroke kockázatát." Hogy miképpen módosítja a bariátriai műtétek következményeiről szóló orvosi tájékoztatást ez a kutatási eredmény, arról a professzor ezt mondta: "Azt javaslom a pácienseknek, hogy fogadják el: a tudományos kutatások egyértelműen bebizonyították, hogy ezek a testsúlycsökkentő műtétek nem emelik meg a stroke kockázatát, sőt valószínűleg inkább csökkentik azt."

Scott professzor szerint "a következő lépésben egy olyan véletlenszerű kutatást kellene megszervezni, amelyben összehasonlítjuk a gyógyszeres kezelésnek és a (gyógyszeres kezelés nélküli) csupán csak sebészeti beavatkozásnak a keringési rendszer és a stroke kockázatára gyakorolt hatását, azonban ez nyilvánvalóan megvalósíthatatlannak tűnik".

"Ráadásul ezek a friss vizsgálati eredmények egybeesnek a sajátjaimmal, amelyek azt mutatják, hogy minden makrovaszkuláris esemény kockázata csökken, ha műtéti beavatkozás hatására a társbetegségek száma is csökken." Scott professzorhoz hasonlóan dr. Williams is azt mondta, hogy "úgy tájékoztatnám a betegeimet, hogy a csőgyomor (sleeve) és gyomor bypass műtét a fogyás hatékony és biztonságos módja. Ráadásul ezzel javíthatunk a társbetegségek állapotán, különösen a cukorbetegségen és a magas vérnyomáson."

Csökkenti a kockázatot - vagy legalábbis nem növeli

"Még ezután a kutatás után sem tudom egyértelműen kijelenteni, hogy a bariátriai műtét mindenképp csökkentené a stroke kockázatát" - figyelmeztetett a kutató. "Azonban ahogy haladunk előre a bariátriai műtétek hatásvizsgálatával, egyre jobban megbizonyosodunk arról, hogy a bariátriai műtétek lehetséges jótékony hatásai közé tartozik az iszkémiás stroke kockázatcsökkenése is."

A kutatási eredményeket bemutató előadás kijelölt hozzászólója, dr. Corrigan L. McBride azt szerette volna megtudni, hogy nem azért van-e a műtét utáni első években tapasztalható alacsony stroke-kockázati arány, mert a páciensek műtéti kiválasztása során a magas szív- és érrendszeri kockázattal rendelkezőket eleve kiszűrik, és őket nem is műtik meg. Erre dr. Williams, a chicagói Rush Orvosképző Intézet rezidense úgy válaszolt, hogy még a legnagyobb erőfeszítések ellenére is igen nehéz csökkenteni a műtéti kiválasztás miatti torzításokat, de ennek ellenére ebből a kutatásból egyértelműen kiderült, hogy bátran mondhatjuk a pácienseknek: "A műtét nem növeli a stroke kockázatát."

"Ez egy fontos kutatás" - mondta McBride professzor, az omahai Nebraska Egyetem Orvosi Kara minimálinvazív és bariátriai műtéti részlegének vezetője. "Ez az első nagy elemszámú kutatás, amelyik kimutatta, hogy alacsonyabb (de legalább is nem magasabb) a stroke kockázata a bariátriai műtét után 1, 3 és 5 évvel a nem műtött páciensekhez képest. Az is fontos, hogy a páciensek és az orvosaik értsék meg: a műtét után a betegek kisebb valószínűséggel kapnak majd stroke-ot, mintha nem műttetik meg magukat."

Részletek

A bariátriai műtét után egy évvel a pácienseknél alacsonyabb volt a stroke előfordulási aránya, mint a nem műtötteknél (0,6 az 1,2 százalékhoz képest), és a műtötteknek közel 50 százalékkal volt alacsonyabb az esélyük arra, hogy stroke-ot kapjanak. A bariátriai műtét után három évvel mindkét vizsgálati csoportban 44 948 beteg szerepelt, a stroke-osok aránya a műtött csoportban 2,1 százalék volt, és a kontrollcsoportban pedig 2,2 százalék, és a stroke-ra való esély tekintetében sem volt statisztikailag szignifikáns különbség.

A műtétet követő ötödik évben pedig 27 619 személy szerepelt mindkét csoportban, és a stroke előfordulási aránya ismét alacsonyabb volt a műtötteknél, mint a kontrollcsoportnál (2,8 százalék a 3,9 százalékkal szemben), ám a stroke esélyében már nem volt olyan nagy a különbség, mint a műtétet követő évben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Mindenki ezt issza télen, pedig többet árt vele, mint használ
életmentés
Mentőorvos: „Rendőrségi bejelentést tettem a Határ úti esettel kapcsolatban”
alacsony vércukorszint
Jelek, hogy bezuhan a vércukorszint éjszaka – Még reggel is lehet érezni
teszt
Mennyi a normál nyugalmi pulzus, és mikor a legjobb megmérni?
Két tabutéma, amelyet sose hozz fel a párod előtt
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +1 °C

Az ország nagyobb részén tartósan borult, párás, helyenként ködös idő várható, szitálás szinte bárhol előfordulhat. Azonban a nyugati határvidéken és északkeleten szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, és egyes körzetekben hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Döntően gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 8 fok között változik, de ahol kisüt a nap, ott 10 fok is lehet.Késő este -1 és +7 fok közötti értékeket mérhetünk. Ma frontmentes idő várható, megpihenhet tehát a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

teszt
Tényleg pótolható a heti alváshiány a hétvégi lustálkodással?

Tudod, hogyan hat az alvásodra a koffein, a késői vacsora vagy a sok képernyőzés? Teszteld tudásodat!

teszt
Mennyi a normál nyugalmi pulzus, és mikor a legjobb megmérni?

A pulzusszám azt mutatja meg, hogy egy perc alatt mennyit ver a szív. Ez az érték kortól és egészségi állapottól függően változhat, nem árt azonban tisztában lenni néhány általános információval a pulzus tekintetében. Most letesztelheted, mennyit tudsz róla!