Psziché
Alrovatok
Ezért lesz mától kék a Szabadság szobor
Az autizmus spektrumzavar az egyik leggyakrabban diagnosztizált fejlődési rendellenesség, mégis rengeteg téves információ kering róla a neten, ezen próbálnak most segíteni. Rengeteg hasznos információval ezért tájékoztató honlap indul az érintettek és az érdeklődők számára április 2-án, az autizmus világnapján. Március 31. és április 3. között pedig – szintén az autizmus világnapja alkalmából – kék díszkivilágítást kap a Gellért-hegyi Szabadságszobor.
Így derülhet ki, diszlexiás lesz-e a gyerek
Olyan új módszert dolgoztak ki a ritmusérzék felmérésére az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának (PPK) kutatói, amely előre jelzi a gyerekek olvasási és helyesírási teljesítményét. Az eljárás lehetővé teszi a veszélyeztetett gyerekek korai szűrését és fejlesztését.
Egyre több országban tiltanák be a TikTokot
A Kínai Kommunista Párt rengeteg privát- és állami információt szerezhet meg a TikTok felhasználóitól, ezért az Európai Unióban, az Egyesült Államokban és Kanadában is betiltották az alkalmazás használatát kormányzati eszközökön. Az USA-ban most újabb törvényjavaslatokat nyújtanak be a TikTok teljeskörű betiltására.
Felismernéd a veled szemben álló pszichopatát?
A magukat sikeresen álcázó pszichopatákat nehéz és időigényes felismerni. Éppen ezért működhetnek – és használhatnak ki másokat – roppant hatékonyan. Egy kutató elmesélte a pszichopátia evolúcióját, és azt is, miért nem lesz minden ember pszichopata.
Kiderült, hogy kik a legelégedettebbek szerelmi életükkel
A szerelem és a szeretettség érzése nem életkorfüggő, és noha Valentin-napon mindkettő különös hangsúlyt kap, valójában nem lehet és nem is érdemes ezeket az év egyetlen napján ünnepelni. Az Ipsos friss felméréséből körvonalazódik, hogy a világon kik a legelégedettebbek párkapcsolatukkal, érzelmi és szexuális életükkel.
Várható időjárás az ország területén szombat éjfélig:A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett általában sok napsütésre számíthatunk. Csapadék nem lesz. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 20 és 25 fok között várható.Késő estére 10 és 18 fok közé hűl le a levegő. Ez a nap frontmentesnek tekinthető, enyhe melegedő tendenciával.