Kiderült, melyek a legdivatosabb keresztnevek

Nyilvánosságra hozta a Belügyminisztérium, hogy melyek a leggyakoribb utónevek ma Magyarországon, illetve milyen neveket választottak tavaly leggyakrabban szüleik az újszülött gyerekeknek.

A férfiak körében közel 264 ezren viselik első utónévként a László nevet, illetve több mint 58 ezren második utónévként. A nőknél a Mária a legelterjedtebb, mintegy 270 honfitársunkat hívják így, illetve további 94 ezren második utónévként viselik ezt. Ami pedig a családneveket illeti, a legtöbben a Nagy, a Kovács és a Tóth vezetéknevet viselik az országban.

Ami a legújabb divatot illeti, a 2022-ben született gyerekek közül a fiúknál a Dominik, a lányoknál a Hanna bizonyult a legkedveltebb választásnak. Előbbit 1330, utóbbit 1131 gyermek kapta szüleitől első utónévként. Érdekesség, hogy a Hanna immár évek óta vezeti a vonatkozó listát, a Dominik viszont a tavalyi és tavalyelőtti harmadik helye után idén ugrott fel a dobogó élére. Összességében a Dominik a 44. leggyakoribb férfinév ma az országban, a Hanna pedig a 46. leggyakoribb női név. A László ma is népszerű választás az újszülött fiúknál, a lányoknál viszont a Mária egyre ritkábban fordul elő, 2022-ben nem fért be az első százba sem.

A leggyakoribb utónevek a 2022-ben született fiúk körében

# Utónév Első utónévként Második utónévként
1. Dominik 1330 234
2. Olivér 1149 185
3. Levente 1134 180
4. Máté 1124 219
5. Marcell 1085 125
...
26. László 464 369

Adatok forrása: Belügyminisztérium

A leggyakoribb utónevek a 2022-ben született lányok körében

# Utónév Első utónévként Második utónévként
1. Hanna 1131 276
2. Léna 977 261
3. Zoé 956 334
4. Anna 928 415
5. Luca 902 108

Adatok forrása: Belügyminisztérium

A leggyakoribb utónevek a férfi népesség körében

# Utónév Első utónévként Második utónévként
1. László 263839 58320
2. István 232637 58912
3. József 201494 53538
4. Zoltán 196186 38987
5. János 178046 45962
...
44. Dominik 26702 5686

Adatok forrása: Belügyminisztérium

A leggyakoribb utónevek a női népesség körében

# Utónév Első utónévként Második utónévként
1. Mária 270167 94037
2. Erzsébet 204106 49006
3. Katalin 170496 42526
4. Éva 156934 34591
5. Ilona 129399 32454
...
46. Hanna 27867 6476

Adatok forrása: Belügyminisztérium

Részletesebb adatokat a leggyakoribb vezeték- és keresztnevekről a Belügyminisztérium Nyilvántartások Vezetéséért Felelős Helyettes Államtitkársága honlapján találsz ide kattintva.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.