Psziché
Alrovatok
Így hat a testünkre a szerelem
A dopamin, szerotonin és az oxitocin nevű vegyületek felelősek a szerelem érzetéért, ezek kombinációjával kelti szervezetünk azt a mámoros érzést, ami háborúkat robbantott ki és művészeket ihletett. A szerelmet keresők tulajdonképpen ezen kábítószer bódulatára vágynak. Kábítószerrel azonban nem lehet egy tartós kapcsolatot fenntartani.
Aggasztó helyzetben a fogyatékos tanulók
Az ombudsman szerint a magyar állam jelenleg nem tesz eleget a kiszolgáltatott, súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulók megfelelő színvonalú és hozzáférhető oktatásával kapcsolatos alkotmányos feladatainak, nemzetközi jogi kötelezettségeinek - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.
Unatkozás: az idősek kiégési szindrómája
Amikor valakit nem ér elég inger, nem állítja magát elegendő kihívás elé, az beteggé teheti az embert. Különösen időseknél fordul ez elő. A tünetegyüttest "bore-out"-nak nevezték el, az unalom angol kifejezése alapján, egyben az ismert kiégési szindrómára, a burn-out-ra utalva. A bore-outból könnyen depresszió is kialakulhat, és előfordulhat az is, hogy tévesen demenciának (elbutulásnak) diagnosztizálják.
A szabadtéri szex veszélyei
A magyar nők átlagosan két-három publikus helyen bonyolódnak szexuális kapcsolatba életük során, és tízből nyolc válaszadó szerint izgalmasabb a szex, ha a hálószobán kívül történik - a listát az autó vezeti, de népszerű célpont a medence, a vízpart, a sátor, a mező és a lépcsőház is.
Napközben javulnak a látási viszonyok. Nagy területen szakadozik, csökken a felhőzet, és az északkeleti tájak mellett másutt is kiderülhet az ég, azonban kiemelten a főváros tágabb térségében, az Alföldön és a Nyugat-Dunántúlon maradhatnak tartósan borongós körzetek. A borult részeken szitálás, ónos szitálás vagy hószállingózás nem kizárt. A keleties szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, de a magasabban fekvő részeken előfordulhatnak élénk széllökések.A csúcsértékek általában 0 és +5 fok között várhatóak, de a derült északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb lehet. Késő estére -14 és 0 fok közé csökken a hőmérséklet, -10 fok alatti értékeket a derült északkeleti tájakon mérhetünk. Szombaton hideg fronthatás terheli az arra érzékenyek szervezetét.