Így hat a testünkre a szerelem

A dopamin, szerotonin és az oxitocin nevű vegyületek felelősek a szerelem érzetéért, ezek kombinációjával kelti szervezetünk azt a mámoros érzést, ami háborúkat robbantott ki és művészeket ihletett. A szerelmet keresők tulajdonképpen ezen kábítószer bódulatára vágynak. Kábítószerrel azonban nem lehet egy tartós kapcsolatot fenntartani.

Ha valaki nem azt mondja, hogy "szeretném, ha megtennéd", hanem azt, hogy "ha szeretnél, megtennéd". Vagy éppen: "ha szeretnél, nem kérnéd, hogy tegyem meg", a "ha szeretnél, megtennéd, amit kérek" helyett, akkor valószínűleg nem az agyunk megfelelő részével szeretünk. Ekkor ugyanis nem a felnőtt, érett gondolkodásmódját "veszi elő" az ember, hanem hagyják, hogy az érzelmeik átvegyék felettük az irányítást. A párkapcsolatban a konfliktusok nem tűnnek el, amíg a toddler brainnel, vagyis a csecsemőagynak nevezett agyterülettel szeretjük a másikat.

Érzelmi reakcióinkat gyakran próbáljuk észérvekkel indokolni, ez sokaknál viszont azért nehéz feladat, mert az érzelmek és az értelem működéséért felelős agyterületeket az evolúció összekuszálta. Az agyban ugyanazon a csatornán futnak az érzelmi impulzusok és a logikai következtetések; minél fiatalabb valaki, és minél fejletlenebb az agya, annál nehezebb szétválasztania a kettőt. Freud az érzelem és az értelem közötti kusza kapcsolatot a racionalizálás folyamatával írta körül. Agyunk ennek értelmében nem az abszolút igazságot keresi, csak egy értelmes magyarázatot. De hogy ezt végül elfogadjuk-e, attól is függ, hogy tudunk-e érzelmileg azonosulni vele.

Túl kell lépni a gyermeki felfogáson

Hogy az érzelmeink ilyen módon befolyásolnak minket, annak evolúciós okai vannak. Az agyban már csecsemőkortól egymásnak ellentmondó folyamatok zajlanak, amelyek egyszerre törekednek az autonómiára (hogy szabadon dönthessünk a gondolatainkról, érzéseinkről és viselkedésünkről), és követelik ki a kapcsolatteremtést (rábízni magunkat másokra, szeretetet és támogatást kapni). Kisgyerekeknél az autonómiáért felelős agyterület fejletlenebb; ezért olyan dacosak a hisztiző csecsemők, akik nagyon akarnak valamit. Mivel a párkapcsolatok intimebbek, a felek közvetlenebbül viselkednek egymással, így ezek az ellentmondások is könnyebben felszínre törnek. Ezért van, hogy a konfliktusokat sokszor úgy kezeljük, mint a csecsemők: dühkitörésekkel, tagadással, szégyenérzettel és duzzogással. Ilyenkor még mindig a csecsemőagy régi reflexei dolgoznak.

A gyermeki gondolkodás jellegzetessége, hogy az aktuális érzéseiket állandónak gondolják. Csak a felnőtt agy tudja, hogy az érzések átmenetiek, és a szilárd erkölcsi meggyőződéseket a pillanatnyi érzések fölé képesek helyezni. A felnőtt agy már nemcsak a saját fájdalmát érzi át, hanem a partnerét is. Meg tud birkózni azzal a helyzettel, hogy a másik egyrészt most kergeti az őrületbe, másrészt nagyon is törődik vele. Az ilyen indulatok csak akkor kezelhetők, ha a felek a felnőtt agyukkal próbálják kitalálni, hogy gondoskodhatnának egymásról kölcsönösen. Ezért jogos az észrevétel, ha valakit gyerekesnek gondolunk, illetve a megfontolt, helyes érzelmi reakciót úgy minősítjük: felnőttként kezelte a helyzetet. A Psychology Today találó hasonlattal, egy Bob Dylan -dalszöveggel írja le, mi a különbség a valódi felnőtt szeretet (adult love) és az érzelmi szükségletek kielégítése (toddler love) között: "I gave you my heart, but you wanted my soul." ("A szívemet adtam oda, de de neked a lelkem kellett")

Néhány példa a gyermeki és a felnőtt szeretet közötti különbség bemutatására:

  • A gyermeki szeretet az autonómia és a kapcsolatteremtés iránti igény között vacillál. Egyszer az énjét adná fel a kapcsolatért, máskor a kapcsolatát az énjéért. A felnőtt szeretet a kettő között egyensúlyozik, az én a kapcsolattal együtt változik.
  • A gyermeki szeretetet az én igényei táplálják. A felnőtt szeretetet a másik iránti vágy.
  • A gyermeki szeretet védelemre vágyik. A felnőtt szeretet védelmező.
  • A gyermeki szeretetet az erő és az akarat hajtja; a két legjellemzőbb szava a "nem!" és az "enyém!". A felnőtt szeretet kooperatív; olyan megoldást keres, ami mindkét félnek kedvez.
  • A gyermeki szeretet követel. A felnőtt szeretet tárgyal.
  • A gyermeki szeretet nem veszi figyelembe más perspektíváját. A felnőtt szeretet egyszerre átlátja mindkét fél nézőpontját.
  • A gyermeki szeretet rosszul tűri a különbségeket. A felnőtt szeretet elfogadja és tiszteletben tartja ezeket.
  • A gyermeki szeretet megtorló; a felnőtt szeretet együtt érző.
  • A gyermeki szeretet kategóriákra bont: te rossz vagy, te jó vagy. A felnőtt szeretet belátó: akkor is szeretlek, ha rosszkedved van, akkor is, ha nekem van rosszkedvem; akkor is, ha nem tetszik a viselkedésed, vagy ha neked nem tetszik az enyém.
  • A gyermeki szeretetből táplálkozó szexualitás birtokló és agresszív. A felnőtt szexualitás szenvedélyes és kölcsönösen kielégítő.

Ha egy párkapcsolatban felgyülemlik a stressz , a helyzetet a felnőtt agynak kell kezelnie. A zsigeri reakciókat nem kell megtanulni, azok velünk vannak születésünktől fogva. A belső értékekre épülő reakciókat viszont tanulni kell. A felnőtt szerelem megérti, hogy csak úgy szerezheti meg azt a partnert, akire a legjobban vágyik, hogy olyan partnerré válik, amilyen a leginkább szeretne lenni - idézi az Index Steven Stosny, aki több könyvet is jegyez a témában.

A szerelem mámorító, de múlandó érzés, hosszú évtizedek kapcsolatát nem lehet pusztán erre építeni

A szerelem mámorító, de múlandó érzés, hosszú évtizedek kapcsolatát nem lehet pusztán erre építeni

A szerelem egy drog

Ha fülig szerelmesek vagyunk, az egyfajta kábítószeres élményt nyújt nekünk. Ezért az érzésért a dopamin , szerotonin és az oxitocin tehető felelőssé. Míg a dopamin a motiváltság- és jutalomérzetet kölcsönzi, a szerotonin a felfokozott érzékiség, szexualitás lángját szítja fel, az oxitocin a kötődés-érzet, bizalom kialakulásáért felel. Ezzel a három hormonnal és neurotranszmitterrel vegyészkedik szervezetünk akkor, ha szerelembe estünk. A szerelemre épülő párkapcsolatok azért válnak nehézzé, mert túl könnyű belezúgni valakibe, ez csupán a kábító érzés hajszolása. A párkapcsolatokat létrehozó biokémiai folyamatok nem ugyanazok, mint amik egy hosszú távú kapcsolathoz kellenek.

Hogy néhány év után minden párkapcsolat nehezebbé válik, annak az lehet az oka, hogy az érzelmi kötődés biológiai háttere még akkoriban fejlődött ki, amikor az emberek törzsekben és ősközösségekben éltek, nem párokban. A túlélés szempontjából fontosabb volt fenntartani a közösségi, mint az intim kapcsolatokat. Az egyének reprodukciós lehetőséget kerestek a másikban, nem életre szóló társat, ahogy manapság. A szerelmi házasság intézménye történelmi léptékkel mérve újdonságnak számít, korábban gyakorta megesett, hogy a házastársak az oltár előtt látták egymást először.

Ahogy a kezdeti érzelmek elhalványulnak, és a partnerek kölcsönösen lejönnek a "szerről", feltűnnek új, addig nem látott érzelmek is. A kijózanodás, azaz a kezdeti rajongás elmúlása általában a párkapcsolatok első komoly krízise, két év együttélés után várhatóan bekövetkezik. Ezen a felnőtt agyra támaszkodva kell felülkerekedni. Az emberi agynak muszáj felülemelkednie az ősreflexen, hogy kizárólag az érzelmi reakciókra támaszkodjon egy kapcsolatban. A Nagy Lila Ködös beleszeretéshez ugyan nagyon ért, de soha ne felejtsük el, hogy ezt az érzést ugyanott gyártották, ahonnan az a sok "enyém" és "nem" is származik.

Forrás: Index

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra