A tanult emberek többet isznak

Egy friss kutatás szerint azok az emberek, akik vagyonosabbak, gyakrabban isznak alkoholos italokat, ugyanakkor kevésbé szenvednek ennek egészségügyi következményeitől, mint akiknek alacsonyabb a jövedelme.

Több pénz, több ital - erre a következtetésre jutott egy európaiak alkoholfogyasztási szokásait vizsgáló felmérés, amelyből többek között az is kiderült, hogy a britek, az írek és a portugálok járnak élen alkoholfogyasztásban a régióban. Összefüggést találtak továbbá az anyagi helyzet és az alkoholfogyasztás gyakorisága között is - mégpedig hogy akiknek vastagabb a tárcája, több italt fogyasztanak, mint akik kevesebb pénzt keresnek. (Egy másik felmérés szerint ugyanez érvényes az Egyesült Államokban élőkre is.)

Magyarországon 800 ezer és egymillió közé tehető az alkoholbetegek száma. Az alkoholizmus férfiaknál gyakrabban fordul elő, a férfi/nő arány 4:1, de kutatási adatok szerint ez az arány lassú kiegyenlítődési tendenciát mutat. A szenvedélybetegségről bővebben az alábbi cikkünkben olvashat!

Minél jómódúbb, annál többet iszik

A szakértők szerint minél iskolázottabb és jómódúbb valaki, annál többször fogyaszt alkoholt, ráadásul sokszor nem is áll meg egy italnál, ellentétben az alacsonyabb jövedelműekkel. Ennek egyrészt az az oka, hogy jobban megengedheti magának, hiszen kevésbé kell aggódnia amiatt, hogy a kihozott számla kifizetése után felborul a havi költségvetése. Másrészt a magasabb jövedelműek jellemzően nagyobb városokban élnek, ahol az alkohol sokkal inkább hozzáférhető, és nagyobb az italozásra specializálódott helyek száma is.

Minél jómódúbb valaki, annál többször fogyaszt alkoholt
Minél jómódúbb valaki, annál többször fogyaszt alkoholt

Az is kiderült, hogy mindezek ellenére a szegényebb emberek között mégis több az alkoholista , illetve alkoholfüggő. Ennek pontos okait még vizsgálják - de az egyik valószínűleg az, hogy az alkoholizmus hatására sokan vesztik el az állásukat, ami miatt viszonylag hamar megváltozik a gazdasági státuszuk is, vagyis elszegényednek. Az egyéb, alkohollal kapcsolatos egészségügyi negatívumok, mint a májgondok, a magas vérnyomás, a depresszió is jobban érintik a szegényebbeket. Ennek pedig vélhetően az a miértje, hogy a vagyonosabb emberek minőségibb italokat és jobb orvosi ellátást engedhetnek meg maguknak, ami némileg csökkenti az alkohol egészségre gyakorolt káros hatásait.

Természetesen a vagyonosoknak mindemellett ugyanúgy tartaniuk kell az italozás következményeitől, különösen a nőknek. Egy kutatás szerint ugyanis azoknak a hölgyeknek, akik mindennap isznak egy italt, 10 százalékkal nő az esélyük arra, hogy mellrákosak legyenek.

Forrás: healthline.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!