Aggasztó helyzetben a fogyatékos tanulók

Az ombudsman szerint a magyar állam jelenleg nem tesz eleget a kiszolgáltatott, súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulók megfelelő színvonalú és hozzáférhető oktatásával kapcsolatos alkotmányos feladatainak, nemzetközi jogi kötelezettségeinek - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.

Székely László alapjogi biztos több súlyosan, illetve halmozottan fogyatékos gyermek szülőjét képviselő civil jogvédő szervezet beadványa alapján indított vizsgálatot. Jelentésében az ombudsman felidézi a köznevelési törvény előírását, amely szerint állami közszolgálati feladat a hátrányos megkülönböztetést elutasító, befogadó oktatási rendszer működtetése, amelyhez egyenlő eséllyel kell hozzáférnie valamennyi tanulónak, így a súlyosan és halmozottan fogyatékos gyerekeknek is.

Aggasztó helyzet

A biztos ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a törvény értelmező rendelkezése hiányos a súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulók tekintetében, így eleve ismeretlen az ilyen tanulók pontos száma. Ennek az információnak a hiányában viszont nincs mód a létszámukhoz igazított intézményi hálózat kialakítására, a szükséges férőhelyek megteremtésére. A biztos aggasztónak nevezte, hogy ezért nekik csak az otthoni vagy az ápoló-gondozó intézményben zajló fejlesztő nevelés-oktatás lehetősége marad.

Az oktatási rendszerhez egyenlő eséllyel kell hozzáférnie valamennyi tanulónak
Az oktatási rendszerhez egyenlő eséllyel kell hozzáférnie valamennyi tanulónak

Ugyanakkor a fejlesztő nevelés-oktatáshoz szükséges feltételrendszer is hiányos, és a fogyatékosság típusához igazított szakirányú felsőfokú pedagógusképzés sem felel meg a követelményeknek. Emellett sokszor még annak a feltételei sincsenek meg, hogy a tankötelezettségüket iskolába járással teljesíteni kívánó súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulók eljussanak az iskolába.

A súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulók fejlesztő nevelés-oktatás keretében teljesíthetik tankötelezettségüket. Itt a tanulók az oktatás mellett jogosultak egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs és rehabilitációs ellátásra is. Az alapvető hiányosságok miatt ez az oktatási forma azonban kiüresedik: az egészségügyi elem dominál benne, miközben az ahhoz szükséges személyi (ápoló személyzet, gyógytornász) és tárgyi feltételek (speciális eszközök) sem állnak maradéktalanul rendelkezésre.

A szükséges lépések

A szellemi fogyatékosság a fiúknál gyakoribb, mint a lányoknál, aminek pontos okát nem tudják. Részletek itt.

A biztos szerint a feltárt hiányosságok az egyenlő bánásmód követelményével, az oktatáshoz való joggal összefüggő visszásságot okoznak, nem egyeztethetőek össze a Fogyatékossággal élők jogairól szóló és a Gyermekjogi egyezményből eredő, Magyarországon is kötelezettségként vállalt előírásokkal. Székely László mindezek miatt felkérte Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulók oktatáshoz való egyenlő esélyű hozzáférésének, a tényleges oktatás feltételeinek biztosítására. Ide tartozik a világos fogalommeghatározás, a megfelelő számú férőhely létrehozása, a személyi és tárgyi feltételek megteremtése, az intézménybe való eljutás megszervezése, valamint a kulcsszerepű szakértői bizottságok diagnosztikai eljárásának és intézménykijelölő szerepének egyértelműsítése.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
koleszterinszint csökkentése
5 gyógyszermentes tipp magas koleszterinre – Egyszerűen lépésekkel is csökkenhetnek az értékek
máriatövis
Mire jó a máriatövis? – Jó hatással lehet a májra, de vannak veszélyei
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +9 °C
Minimum: +1 °C

Alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén hosszabb időre is kisüt a nap. Eső, záporeső továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet. Késő estére 0 és +5 fok közé hűl le a levegő. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!