Rámehet a kapcsolatunk a kevés alvásra

Egy veszekedés a párunkkal nemcsak a hangulatunkat ronthatja el, hanem a szervezetünkben jelen lévő gyulladásos folyamatokra is hatással van - különösen, ha nem vagyunk elég kipihentek.

Az Ohio Egyetem szakemberei korábbi kísérletekből már tudták, hogy az alvászavarokkal küzdő emberek szervezetében több a gyulladás , ezért hajlamosabbak a cukorbetegségre , a rákra és egyéb krónikus betegségekre, mint azok, akik képesek kipihenni magukat. Viszont arra is kíváncsiak voltak, hogy már egy-két álmatlan éjszaka is elég-e, hogy a felerősítse a gyulladásos folyamatokat.

43 házaspár vett részt a kutatásban, melynek során a szakemberek abból a feltételezésből indultak ki, hogy akik kevesebbet aludtak, magasabb lesz a szervezetükben a gyulladások szintje reggelente. Meglepődve tapasztalták, hogy nem ez volt a helyzet.

Ugyanakkor miután megkérték a párokat, hogy beszélgessenek olyan dolgokról, amelyeken rendszeresen összevesznek (pénz, családi ügyek, párkapcsolati sérelmek), úgy tapasztalták, hogy azoknak, akik éjjel kevesebbet aludtak, a vita, veszekedés után mérhetően magasabb volt a szervezetében a gyulladások szintje. Egészen pontosan minden elvesztett óra az alvásidőből 6-6 százalékkal rontotta az eredményeket.

Elronthatja a párkapcsolatunkat a túl kevés alvás
Elronthatja a párkapcsolatunkat a túl kevés alvás

Az is kiderült, hogy a fáradtan veszekedőket testileg és fizikailag is jobban megviseli a dolog, és sokkal lassabban vagy egyáltalán nem lendülnek túl a sérelmeken. Emellett megállapították, hogy a kialvatlanok gyakrabban provokálnak veszekedést akár még öntudatlanul is.

Akár sorozatokból tanuljuk meg az élet nagy dolgait, akár kisebb-nagyobb párkapcsolatokból, így is, úgy is tudhatjuk, hogy minden kapcsolat problémás. Korábbi cikkünkben párkapcsolati tanácsadók és pszichológusok tanácsait adtuk közre.

Sem a veszekedés, sem a túl kevés alvás nem ritka jelenség a pároknál. A kettő kombinációja pedig - különösen hosszú távon - nagyon káros hatással van a kapcsolatra és az egészségre is. A szakemberek ezért arra hívták fel a figyelmet, hogy alvásgondok esetén minél hamarabb forduljunk orvoshoz, és mindent kövessünk el annak érdekében, hogy legalább 7 órát képesek legyünk aludni mindennap.

Forrás: Time.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra