Psziché
Alrovatok
Műtétek hegek nélkül?
Mindenekelőtt szögezzük le: hegek nélküli sebgyógyulást egyelőre még nem ért el az orvostudomány, bár jelenleg is intenzíven kutatják, hogy hogyan lehet megvalósítani. Arra több módszer is rendelkezésünkre áll, hogy elhalványítsuk a műtét nyomait, de tisztában kell lenni azzal, hogy a hegek minősége és mennyisége sok tényezőtől függ.
Mi öli meg a férfilibidót?
Egyre több férfi küzd szexuális gondokkal, a legfőbb kiváltó ok a fáradság és a stressz. A rohanó és túlhajszolt világban ma már nem elég, ha egy férfi genetikailag jó adottságokkal rendelkezik, ugyanis a folyamatos teljesítéskényszer alatt libidócsökkenés következik be. A jó hír, hogy van megoldás!
Egymillió magyar tűnhet el 2030-ig
Magyarországon 1981 óta csökken a népességszám, és bár az utóbbi évek politikai intézkedései nagy hangsúlyt fektettek a születésszám növelésére, ez önmagában kis eséllyel tudja csak megfordítani a tendenciát. Tanulhatunk valamit a Ratkó-korszak politikájából, a népességüket megtartó kelet-európai országoktól, vagy a sokasodó nyugat-európaiaktól? Szakértőt kérdeztünk!
5 dolog, ami miatt nem kell aggódnunk 40 év felett
40 évesen az ember elég sok dolog miatt aggódhat már, naponta megkérdezheti magától, hogy "elég sikeres vagyok?", "a legjobb dolgokat teszem meg a családom kedvéért?" vagy "miként vigyázhatok magamra még jobban?" Nézzük, mit válaszoltak az érintettek.
Hüvelygomba nyáron: hogyan kerüljem el?
Ha nyár és vízpart, akkor már mindenki jól tudja, hogy gondoskodni kell bőrünk fényvédelméről. Azt azonban sokan elfelejtik, hogy a védelemre az intim területeken is szükség van. Hiszen nincs is annál rosszabb, amikor a jól megérdemelt nyaralást elrontja egy kellemetlen fertőzés.
50 felett: mi történik odalent? (x)
Sokáig azt gondoltam, hogy a változókor beköszöntével nem csak a fájdalmas menstruációnak inthetek majd végre búcsút, de magam mögött hagyhatom az időközönként vissza-visszatérő hüvelyfertőzéseket is. Nos, ma már tudom, hogy nem is gondolhattam volna rosszabbul. Az igazi intim pokol csak 50 felett köszöntött be életembe, ám szerencsére ma már van segítségem a problémámra.
"A gyerek is megsínyli, ha kényszerből vállalják"
"A gyermektelenek között nagyon kis százalék az, aki nem szereti a gyerekeket" - mutatott rá Tanács Eszter. A Nők gyermek nélkül című interjúkötet szerzője szerint fontos lenne, hogy a gyermekesek több empátiával kezeljék a gyermekteleneket.
Hazánk döntő részén borult, párás, több helyen tartósan ködös idő várható, de délnyugaton szakadozottabb lehet a felhőtakaró. Ónos szitálás, szitálás, északkeleten hószállingózás előfordulhat. Késő délutántól egyre többfelé várható jellemzően gyenge intenzitású csapadék, az Északi-középhegység, Észak-Alföld, illetve a főváros tágabb térségében ónos eső valószínű, máshol esőnek nagyobb az esélye. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -3 és +2 fok között változik, de délnyugaton ennél jóval enyhébb időre számíthatunk, a határvidéken 10 fok körüli csúcsértékek is előfordulhatnak. Az orvosmeteorológiai helyzet most kedvezően alakul, nem várható számottevő fronthatás.