Receptre íratnának fel vibrátorokat

Akár terápiás eszközként is lehetne tekinteni a vibrátorokra egy frissen publikált orvosi kutatás szerint.

Olyan komoly egészségügyi előnye lehet a vibrátor használatának bizonyos nőknél, hogy akár receptre is felírhatná az orvos – erre a következtetésre jutott egy frissen publikált tanulmány, melyet a MedicalXpress is szemlézett. A The Journal of Urology folyóiratban megjelent cikkükben a kutatók odáig mentek, hogy orvosi terápiás eszköznek javasolták az örömszerzés ezen készülékeit. 

Nem csak örömet okoz, de az egészségre is jó hatással lehet

Korábbi kutatások azt sugallták, hogy a nők által végzett gyakori önkielégítés pozitív hatással lehet az egészségre, mind fizikailag, mind szellemileg. Kevesebb tanulmány foglalkozott ugyanakkor azzal, hogy a különböző önkielégítő eszközök milyen hosszabb távú hatást gyakorolhatnak a felhasználójukra. Alexandra Dubinskaya, a Cedar-Sinai Medical Center munkatársa és kutatócsoportja ezért tudományos adatbázisokból gyűjtötte össze a témában világszerte készített kisebb-nagyobb tanulmányokat. A fellelt, csaknem 558 közleményből végül a 21 leginkább relevánsat gyűjtötték ki, majd azok eredményeit hasonlították össze.

A nők egészségére jótékony hatással lehet a vibrátor használata. Fotó: Getty Images

Az elemzésből jól látszik, hogy a rendszeres vibrátorhasználat számos pozitív hatást gyakorolhat a nők egészségére. Többek között javította a medencefenék egészségét és csökkentheti az inkontinenciás panaszokat azáltal, hogy erősíti a medencefenék izomzatát. Emellett a szeméremtest környékén jelentkező fájdalmak enyhítését is elősegítheti. Az adatok szerint a vibrátor az általános szexuális egészségre is pozitív hatást gyakorolt. Használata a maszturbáció során lerövidíti az orgazmus eléréséhez szükséges időt, és segít többszörös orgazmus elérésében.

Emiatt a kutatók szerint nem túlzás terápiás eszközként tekinteni ezekre a készülékekre, amelyeket az orvos bizonyos egészségügyi problémák esetén akár receptre is felírhatna. A csapat az Amerikai Urológiai Társaság idei éves tudományos ülésén részletesen is bemutatja majd az eredményeit.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.