Etikátlan amnézia: ilyenkor kapcsol be

Önkéntesekkel folytatott kísérletek során kiderült, hogy az emberek hajlamosak nem emlékezni a saját etikátlan viselkedésükre olyan jól, mint a más tevékenységükre. A Proceedings of NAS folyóiratban megjelent cikkükében elemezte az eltérést, és a lehetséges okokat Maryam Kouchak, a Northwestern Egyetem és Francesca Gino, a Harvard Egyetem kutatója.

Amikor az emberek úgy gondolják, hogy olyasmit tettek, amire nem büszkék, sokszor kissé felhőssé válnak az emlékeik, amit a kutatók etikátlan amnéziának neveznek. A jelenség feltárása érdekében a kutatók kilenc különböző kísérletet végeztek el.

Az egyik kísérletben a csapat a legegyszerűbb megközelítést alkalmazta, megkérték 343 önkéntest írjanak le különböző dolgokat, amiket tettek (etikus és etikátlan tetteket is), majd töltsenek ki egy kérdőívet utána.

Egy másik kísérletben a kutatók 70 diákot kértek, hogy vegyenek részt egy érme feldobós játékban, ahol könnyű volt csalni, hogy minél több pénzt és jutalmat szerezzenek. Két héttel később, kitöltettek velük néhány kérdőívet a korábbi játékhoz kötődő emlékeikről, illetve arról, hogy mit ettek aznap este. A 43 százalékuk számolt be csalásról, de a csalással elért eredményeikről jóval kevésbé élénkek voltak az emlékeik, mint a vacsorájukról .

Az etikátlan viselkedésünket hajlamosak vagyunk elfelejteni

A DOVE az FBI fantomkép-rajzolójának segítségével bizonyítja, hogy a nők önképe hibás. Túl kritikusak önmagukkal szemben. Részletek!

Egy másik kísérletben a kutatók arra akartak rájönni, hogy az etikátlan emlékezés valószínűbbé teszi-e, hogy egy személy ismét etikátlanul viselkedjen. Ebben a felmérésben 230 hallgató vett részt egy kockadobós játékban, amelyet úgy terveztek, hogy az ösztönözze vagy gátolja a résztvevőket, hogy csaljanak. Három nappal később megkérdezték ugyanazokat az önkénteseket, hogy részt vegyenek egy szókirakó játékban, ahol nagyon könnyű volt csalni a több pénz érdekében. A kutatók azt találták, hogy az önkéntesek kisebb valószínűséggel idézték fel az előző játékban elkövetett csalásukat, és azok, akiknek baj volt az emlékezetével, többnyire nagyobb valószínűséggel csaltak másodjára is.

Más kísérletek célja az volt, hogy felfedezzék, az embereknek vajon gondot okoz-e mások etikátlanságaira emlékezni. De nem ez volt a helyzet. A részleteket csak a saját etikátlan tevékenységük esetében homályosította el egyfajta önfelmentő mechanizmus.

A kutatók arra következtetnek a tapasztalatok alapján, hogy az emberek valóban kevésbé hajlamosak élénken emlékezni saját erkölcstelenségeikre, mint más ténykedéseikre, és ez valószínűleg annak a következménye, hogy igyekeznek fenntartani a pozitív énképüket. Forrás: medicalxpress.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +6 °C

Nyugat felől előbb magasszintű felhőzet érkezik, majd hajnaltól vastagabb felhősávok is az ország fölé sodródnak. Csapadék nem valószínű. A déli szél az Észak-Dunántúlon megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 10 fok között alakul, de a kezdetben derült északkeleti, északi tájakon ennél hidegebb is lehet, a fagyzugos északi völgyekben akár fagypont köré is hűlhet a levegő. Fronthatásra a szombati nap során nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra