A férfiak is elégedetlenek a testükkel

Míg korábban elsősorban a nőket érintette a testképzavar, mára egyre gyakrabban fordul elő a férfiak körében is. Rájuk leginkább az úgynevezett izomdiszmorfia, vagyis az izomzat méretével való kényszeres foglalkozás jellemző.

Mikor válik kórossá a testépítés?

A rendszeres testedzés egészséges, de egy szint felett a szenvedélyes sportolás szenvedélybetegséggé válhat. Ez az exorexia, amelyről többet tudhat meg Betegségek A-Z rovatunkból.

Az izomdiszmorfiát 1993-ban írták le az Egyesült Államokban, a mentális betegségek diagnosztikus rendszerének legújabb, 2015-ben megjelent változatában pedig már önálló zavarként szerepel - írta meg a semmelweis.hu . Túlnyomórészt a férfiakra jellemző. Eredetileg inverz, vagyis fordított anorexiaként említették: míg ugyanis az anorexiás páciensek akkor is kövérnek látják magukat, ha már valójában kórosan soványak, addig az izomdiszmorfiások a túlzásba vitt edzésekkel felépített erős izomzatukkal is elégedetlenek, túl gyengének, soványnak látják magukat, a testképzavar megléte igen kifejezett - mondta el dr. Babusa Bernadett, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének adjunktusa. Hozzátette, az izomtömeg növelése érdekében jellemző lehet a napi többszöri edzés, illetve a speciális - alapvetően magas fehérjetartalmú - diéták követése és a táplálékkiegészítők használata.

A kemény edzések és a szigorú étrendek betartása önmagukban még nem merítik ki az izomdiszmorfia kritériumait, hiszen a rendszeres fizikai aktivitás egészséges tevékenységnek számít, és természetes, hogy a férfiak is szeretnének egészségesek, jó megjelenésűek lenni. Amikor viszont az edzések és az izomtömeg növelése felett elvész a kontroll, akkor ez az egészséges tevékenység könnyen patológiássá válhat - hangsúlyozta a szakember. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy minden testépítő izomdiszmorfiás lenne, tény azonban, hogy körükben az átlagoshoz képest gyakoribb, mintegy 4-5 százalékos az izomdiszmorfia előfordulása idehaza, egy amerikai kutatás pedig hozzávetőleg 10 százalékot említ.

izomdiszmorfia, testképzavar, testépítés, izomtömegnövelés, bodybuilder
A testépítők körében gyakoribb az izomdiszmorfia előfordulása

Az izomdiszmorfia figyelmeztető jelei

Az izomdiszmorfiás páciens kényszeresen foglalkozik azzal, hogy erős izomzatra tegyen szert, rengeteg időt, energiát fordít erre. Mivel az edzései és a szigorúan betartott étrendje köré szerveződik a napja, beszűkül az érdeklődése, háttérbe szorulnak társas és intim kapcsolatai, sok esetben pedig különféle szereket, például anabolikus szteroidokat is használ. Dr. Babusa Bernadett szerint rejtett zavarról van szó, az érintettek ritkán keresnek segítséget. Ezért is fontos, hogy a rokonok, barátok felfigyeljenek a tünetekre, és felhívják az érintett figyelmét erre a problémára.

Az izomdiszmorfiához számos egyéb mentális zavar társulhat, melyek jelentős mértékben ronthatják az egyén életminőségét. Az eddigi vizsgálatok alátámasztják az izomdiszmorfia

  • evészavarokkal, így például a bulímiával,
  • illetve hangulat- és szorongásos zavarokkal, úgymint depresszió, pánikzavar, szociális fóbia, generalizált szorongásos zavar,
  • továbbá kényszeres-rögeszmés zavarokkal való kapcsolatát.

A helyzetet pedig tovább ronthatják az egyéb társuló állapotok, úgymint önértékelési zavarok, rosszabb életminőség és anabolikus szteroidoktól való függőség.

Az izomdiszmorfia kezelése

Az izomdiszmorfia kialakulásában több hajlamosító tényező is szerepet játszik. Gyakori, hogy az érintettnek gyermekként vagy serdülőkorban súlyproblémája volt, ami egyaránt jelenthetett túlsúlyt vagy túlzott soványságot, ami miatt társai csúfolhatták. Sok esetben korábban anorexiás volt az érintett, és ennek kompenzálásaként alakult ki az izomdiszmorfia. A fiúk kései érése is hajlamosító tényező, hiszen sok bántásnak lehettek kitéve emiatt. Megszégyenítés, bántalmazás, szexuális abúzus is állhat a háttérben. Ha a családi tényezőket nézzük, akkor gyakran rajzolódik ki egy túlóvó anya, vagy olyan apa, aki alig vagy egyáltalán nem volt jelen a gyermek életében. Nem véletlen, hogy a betegség tipikusan késő serdülőkorban, kora felnőttkorban alakul ki. Egyéni hajlamosító tényezőként lehet említeni az alacsony önértékelést, a testtel való elégedetlenséget, valamint a kényszeres-rögeszmés folyamatokra való hajlamot.

Az izomdiszmorfiának számos negatív következménye van az egészségre, például izomsérülés, kardiovaszkuláris betegségek fokozott kockázata, evészavar vagy szteroidfüggőség is kialakulhat, emellett mentális zavarok, így hangulatingadozás, szorongás, depresszió is jelentkezhet. A betegség komplex volta miatt a kezelésben elsődleges szerepe van a pszichoterápiának és - amennyiben indokolt - a kiegészítő gyógyszeres terápiának.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra