A terapeuta elmondja, hogyan beszéljünk a szexről

Nehezen beszélsz a szexről? Ezek a tanácsokat segítenek majd!

A szexuális felvilágosítás sokszor hiányzik a fiatalok életéből, ez pedig felnőttkorban azt okozhatja, hogy az ember az aktuális partnerével nem tudja megvitatni a szexhez kapcsolódó témákat. 

Szinte minden kapcsolati tanács a kommunikációra vezethető vissza, ám könnyű elkerülni azt, hogy a szexről beszéljünk, amíg az nem indokolt. De amikor bekövetkezik a “baj” (például lecsökken a libidónk), akkor muszáj erről beszélnünk a kedvesünkkel. 

Vanessa Marin szexterapeuta szerint érthető, hogy nem akarunk a szexről beszélni, mert keveset tudunk az ilyen jellegű beszélgetésről. 

“Soha nem látni karaktereket a tévében, akik arról beszélnek egymással, hogy mit csinálnak szex közben, és ez csak azt az elvárást kelti a fejünkben, hogy a szeretkezés, ha megfelelően történik, akkor nem igényel semmiféle kommunikációt. Pedig ez nem így van.”

- mondja a terapeuta. 

A szex a nagy képernyőn általában tökéletesnek, könnyednek tűnik. És bár a legtöbben értik, hogy a tévé és a filmek nem olyanok, mint a valóság, de teljesen természetes, hogy magunkévá tesszük ezt az elvárást, amikor azt látjuk, hogy újra és újra így jászódnak le ezek a jelenetek. "Úgy érezzük, hogy így kell kinéznie a szexuális életünknek, és ha nem így van, valami nem stimmel velünk" - magyarázza Vanessa.

szex, beszélgetés,
A Szexről érdemes és kell is beszélgetni (Foto: Gettyimages)

Vanessa férjével, Xander Marinnal saját kapcsolatukban tapasztalták meg ezt, így megírták a "Sex Talks: Five Conversations That Will Transform Your Love Life" című könyvet, amely lépésről lépésre útmutatást ad arról, hogyan lehet kényelmesebben beszélni a szexről a partnerünkkel. A könyvben az érzelmi és fizikai intimitás kialakítására is adnak tanácsot. 

A pár régóta él harmónikus kapcsolatban, úgyhogy érdemes megfogadni a tanácsaikat! 

Ismerd fel, hogy mindenkinek mások az igényei

“Nincs olyan, hogy általánosan valaki jó az ágyban” - mondja Vanessa. “Mindnyájunknak nagyon eltérőek a preferenciái és a vágyai.” - magyarázza. Fontos, hogy beszéljünk az igényeinkről az aktuális partnerünknek, így jobban meg tudjátok ismerni egymást. 

Légy kíváncsi! 

Nyitott elmével közelíts minden új partnerhez, ezáltal új dolgokat próbálhatsz ki. Fedezd fel, hogy mi működik kettőtök között, és erősítsd meg az önbizalmadat azzal, hogy örömet okozol a másiknak. “A múltban szerzett tapasztalatoknak nincs hatása a jelenre.” - teszi hozzá Xander. “A jelenben csak az számít, hogy kivel vagy most, és mit szerettek. És ahhoz, hogy ezt megtudd beszélned kell vele.” 

Hagyd az egót a hálószobán kívül

"A férfiakat kiskoruktól kezdve úgy szocializálják, hogy nagyon jók a szexben, függetlenül attól, hogy mennyi tapasztalattal rendelkeznek" - mondja Xander. "Aztán a spektrum másik végén ott vannak a példák olyan férfiakra, akiknek nincs szexuális tapasztalatuk, és akiket a közvélemény kinevet" – magyarázza a terapeuta.

Fontos, hogy kommunikálj a partnereddel arról, hogyan szocializálódtál, hogyan ismerkedtél meg a szexszel, mennyire vagy kezdeményező (vagy éppen pont, hogy nem vagy az). Legyél képes megmondani a partnerednek, hogy mire van szükséged az ágyban. 

Legyen mindennapi a szexről való beszélgetés

Sződd bele a napi beszélgetésekbe a szex témát. Erre már akkor is sort kerülhetsz, amikor randizni kezdesz. Így nem kell formálisan leülni és erről beszélgetni, hanem megismered az illető preferenciát a kapcsolat kezdeti szakaszában. 

Ez is egy lehetőség a kapcsolat és az intimitás kialakítására

"Azt szeretném, ha az emberek megértenék, hogy a szexről való beszélgetés nem jelenti azt, hogy valami nincs rendben veled vagy a kapcsolatoddal" - mondja Vanessa, a szexterapeuta – "Ez annak a jele, hogy értékeled magad, a partnered, és azt az intimitást, amelyben ketten osztoztok. Van ennél szexibb?"

 

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +7 °C

A réteges felhőzet a délnyugati harmadban csak lassan szakadozik, gomolyosodik, máshol viszont a nap első felében sok napsütésre számíthatunk. A déli óráktól nyugat felől vastagabb felhőtömbök érkeznek, emiatt átmenetileg mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet. Csapadék napközben nem lesz, késő estétől északnyugaton már előfordulhat gyenge eső. A nyugatias szelet az északkeleti tájakon kísérhetik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 18 fok között alakul. Délutántól egy hidegfront éri el térségünket, ami sokaknál válthat ki kellemetlen panaszokat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra