Mutatjuk, miről árulkodik a nők hangja

A hangmagasság fontos szerepet játszhat abban, mennyire tűnnek fiatalnak a nők mások szemében – derült ki a Bécsi Egyetem kutatóinak egy új tanulmányából. Meglepő azonban, hogy az eredmények szerint a magas beszédhang másra nincs kihatással.

Régóta érdekli a kutatókat, mi tesz vonzóvá valakit egy másik ember számára. A témában zajló vizsgálatok korábban főként a vizuális ingerekre fókuszáltak: mely arcvonásokat kedveljük jobban és miért? Mint azonban azt a Bécsi Egyetem közleménye írja , az újabb kutatások egyre inkább más érzékszervi benyomásokra is kiterjednek, beleértve például a hallott beszédhangot is. A téma kutatói körében mind elfogadottabbá válik az a feltevés, hogy hangunk rengeteg információt közvetít fontos tulajdonságainkról. Korábbi kísérletek tanúsága szerint a magasabb hangú nőket általában véve vonzóbbnak, fiatalosabbnak, nőiesebbnek és egészségesebbnek ítélik meg a férfiak – csupa olyan tulajdonság, amely evolúciós szempontból előnyös a párválasztás során.

fiatal, vonzó nő, attraktív
Fiatalabbnak tűnnek azok a nők, akiknek magasabb a beszédhangja. FOtó: Getty Images

A Bécsi Egyetem pszichológus és biológus kutatói Christina Krumpholz PhD-hallgató és Helmut Leder professzor vezetésével arra keresték a választ legújabb kísérletükben, hogy a hangmagasság valóban ennyire meghatározó-e. Több mint száz férfit kértek arra, hogy értékeljék videófelvételek alapján az előttük megjelenő női arcokat aszerint, hogy mennyire találják azokat vonzónak, nőiesnek és egészségesnek, illetve tippeljék meg a korukat. A kutatók manipulálták a bemutatott nők hangmagasságát, méghozzá úgy, hogy minden résztvevő minden videót kétszer tekinthetett meg, de az egyik alkalommal valamelyest magasabbra emelt hanggal. A kísérlet célja az volt, hogy feltárja, ezek az apró módosítások befolyásolják-e a női arcok megítélését, és ha igen, miként.

Az így kapott eredményekből kirajzolódott, hogy a magasabb beszédhang hatására átlagosan mintegy fél évvel fiatalabbnak ítélték meg a résztvevők az előttük megjelenő női arcokat. Mint arra Krumpholz rámutatott, ennek fényében kijelenthető, hogy ilyen módon „a hangmagasság fontos szerepet tölt be az arcok megítélésében, illetve nem tudjuk azt figyelmen kívül hagyni”. Egészen más azonban a helyzet, ha a vonzerő , a nőiesség és az egészség a kérdés. Valószínűsíthető, hogy e téren az arc vizuális megjelenése nyújt inkább alapvető támaszpontot, és így a hangmagasságnak nincs számottevő hatása. Magyarán csak azért, mert egy nőnek magasabb a hangja, nem tűnik rögtön vonzóbbnak, nőiesebbnek és egészségesebbnek, csupán fiatalabbnak.

Összességében a kutatókat is meglepte, hogy a hangmagasság nem befolyásolta, mennyire találnak valakit vonzónak a kísérlet résztvevői. Mi több, ennek tükrében érdemes lehet újragondolni a meglévő evolúciós pszichológiai elméleteket is. A mostani vizsgálat eredményeit bemutató tanulmány a Frontiers in Psychology című tudományos folyóiratban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.