Ilyen a társfüggő párkapcsolat

Megfelelni, mindent megadni a másiknak, feláldozni bármit a másikért: a társfüggőség első jelei.

Érezte már úgy, hogy mindent feláldoz a partnere boldogságáért, és cserébe semmit nem kap? Hogy akkor és csak akkor érzi jól magát, ha kivívja a párja elismerését? Ha az idő nagy részében igazak önre ezek az állítások, lehetséges, hogy társfüggő kapcsolatban él.

Jó tudni A nők körében is egyre inkább terjed a cyberszex-függőség - vagy legalábbis a kutatások egyre többet foglalkoznak a témával, kattintson ide bővebb információkért! A szakemberek szerint a társfüggő kapcsolat lényege, hogy készek vagyunk extrém áldozatokat is hozni a másik boldogságáért, közben a saját érzéseinket, vágyainkat és szükségleteinket elhanyagoljuk. Az önértékelésünkben és az önelfogadásunkban pedig szintén a párunk szava a döntő, vagyis nem a valós értékeink szerint szemléljük saját magunkat, hanem az alapján, amit a másik gondol rólunk.

A társfüggőknek önbizalomhiány miatt a párjuk szava a döntő

A társfüggőknek önbizalomhiány miatt a párjuk szava a döntő

A társfüggőség bárkinél kialakulhat, de jellemezőbb azoknál, akiket gyermekkorukban elhanyagoltak vagy lelkileg bántalmaztak. "Ezek az emberek már korán, gyermekkorukban megtanulják, hogyan kell elnyomni a saját szükségleteiket ahhoz, hogy megfeleljenek a szülő elvárásainak. Ez pedig hosszú távra is meghatároz egy mintát, vagyis később is olyan emberek szeretetét próbálják majd elnyerni, akik túlságosan nagy elvárásokat támasztanak eléjük vagy akik egyéb módon problémásak" - állítja Shawn Burn amerikai pszichológus.

A társfüggő kapcsolat legfontosabb jellemzői közé tartozik az önbizalomhiány és a megfelelési kényszer. A társfüggő életében az egyetlen fontos tényező a másik ember, az ő boldogulása és boldogság, kész mindent alárendelni annak, hogy a másik vágyait és elvárásait kielégítse.

A társfüggő gyakran nem ismeri fel (vagy ha fel is ismeri, nem hajlandó elfogadni), hogy a másik viselkedésében nem normális, egészségtelen minták ismétlődnek, és annak ellenére kész vele maradni, hogy ez a saját boldogtalanságát erősíti. Tipikus példája ennek az abuzív kapcsolat , melyben az egyik fél annak ellenére keresi a másik kegyeit, hogy az bántalmazza őt - sőt, még arra is hajlandó, hogy mentségeket találjon neki vagy éppen saját magát hibáztassa.

A társfüggő kapcsolatokban élőkre az állandó szorongás a jellemző, és a társfüggő az ideje legnagyobb részét azzal tölti, hogy megpróbálja kielégíteni a másik fél elvárásait, vagy igyekszik megfelelni az ő igényeinek. A szakemberek szerint egy társfüggő kapcsolatra nem feltétlenül a szakítás az egyetlen vagy a legjobb megoldás, ám mindenképpen tenni kell ellene, mert hosszú távon mindkét fél számára káros.

Az élesebb határok felállítása, az önállóság növelése, az egyéni boldogság megtalálására vonatkozó törekvések mind segíthetnek abban, hogy megszabaduljunk a függőségtől , de előfordulhat az is, hogy szakember segítségére - és természetesen a partner közreműködésére is szükség van a társfüggőség feloldásához.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!