Psziché
Mentális zavarok
Sokan alábecsülik a dohányfüst veszélyeit
A legtöbb ember tisztában van a passzív dohányzás veszélyeivel, illetve a nikotin egészségre gyakorolt hatásaival, a dohányfüst szerepét a tüdőrák kialakulásában azonban sokan alábecsülik – derült ki a HáziPatika.com dohányzással kapcsolatos kvízének eredményeiből.
A pszichiátriai ellátást is veszélyezteti a koronavírus
A hazai pszichiátriai ellátás már évek óta küzd a szakemberhiánnyal és a rossz körülményekkel. A helyzetet azonban tovább nehezítette a koronavírus-járvány, amely alatt fokozódott a pszichiátriai többletterhelés a szakemberek szerint. A következmény nem maradt el: a lelkileg egyébként is sérülékenyek körében öngyilkossági kísérletekig fajuló krízishelyzetek is előfordultak.
Tájékozottsággal és tudatossággal jobbá tehetjük mindennapjainkat
Számos, környezetünkre és szervezetünkre ártalmas tevékenységgel mi magunk is elő tudunk idézni komoly károkat az egészségünkben, illetve környezetünkben - ilyen például a dohányzás. A cigarettáról köztudott, hogy káros és számos betegség kialakulásáért felelős. Az ugyanakkor, már kevésbé ismert, hogy a cigaretta égése során keletkező, füstben lévő vegyi anyagok a dohányzással kapcsolatos betegségek elsődleges okozói. Éppen ezért kiemelt jelentősége van a tájékozottságnak!
Aggasztó, hogyan hat az emberekre a koronavírus
Az Egyesült Államokban elvégeztek egy felmérést a világjárvány érzelmi hatásainak vizsgálatára. Az eredmények arra utalnak, hogy sokan fordulnak az alkoholhoz és a marihuánához, hogy könnyebben meg tudjanak birkózzanak a szorongással és depresszióval.
Figyeljünk oda magunkra és egymásra - ez társadalmi érdek
Bár az igazán komoly hidegeket hátunk mögött tudhatjuk, mindenki tudja, hogy a tavasz is kihívások elé állítja a szervezetünket. A "tavaszi" fáradtság mögött olyan fiziológiai folyamatok állnak, amelyeken segíthetünk változatos táplálkozással, intenzív mozgással, pihentető alvással és rendszeres meditációval. Csak néhány praktika, amivel odafigyelhetünk magunkra és erősíthetjük szervezetünket. De miért ne gondolhatnánk újra a szervezetünkre hatással lévő egyéb szokásainkat is mindannyiunk érdekében?
Fontos előrelépés a figyelemzavar kezelésében
A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) összefüggésbe hozható az alvászavarral - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport ADHD-s páciensek agyáról készült felvételek elemzésével. Az eredmények segíthetnek a figyelemzavar tüneteinek csökkentésében.
Viszlát füst, helló tavasz!
Az évszakok váltakozása nemcsak a természetre, hanem az ember szervezetre is hatással van. Különösen tavasszal, amikor a téli álomból felébredve készek vagyunk életterünket és szokásainkat is megváltoztatni. Ezek az átmeneti időszakok éppen ezért sok pozitív változást hozhatnak számunkra. Nem is gondolnánk, mennyi mindenben megújulhatunk rendrakás címszó alatt.
Bármilyen terméknél fontos a megfelelő használat
Megszámlálhatatlan kérdés merül fel az e-cigaretták és a különböző füstmentes technológiák kapcsán. Érdemes tisztában lenni a kockázatokkal, illetve fontos néhány tévhitet eloszlatni a nikotinfogyasztás ezen füstmentes formáival kapcsolatban.
A legnagyobb tévhitek a cigarettaalternatívákról
A dohányzás egészségkárosító hatásai közismertek, ennek ellenére még mindig sokan vannak, akik képtelenek leszokni a füstölésről. A dohánygyártók ezért az ártalomcsökkentés jegyében egyre több alternatív technológáit kínálnak a cigaretta helyettesítésére, ám ezekről sok téves információ él a köztudatban. Most eloszlatjuk a füstöt ezekkel kapcsolatban.
Egyre trendibb a józanság
Egyre több gyártó ad ki alkoholmentes söröket, divatba jöttek a kifejezetten alkoholmentes táncos bulik, és a profi mixerek is egyre több mocktail-, azaz alkoholmentes koktél-recepttel állnak elő. Iparági források szerint a fiatalabb vásárlók egyre inkább próbálnak egészségtudatosan élni, ami az alkoholmentes, illetve csökkentett alkoholtartalmú italok piacának fellendüléséhez vezet.
Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.