A korán kelés így hat a hangulatunkra

Jó hír azoknak, akik szeretnek a nappal együtt ébredni: egy friss kutatás szerint azok a nők, akik korán kelnek, a kor elteltével kevésbé hajlamosak a depresszióra, mint azok, akik szeretnek sokáig lustálkodni.

A jelenség oka a szakértők szerint, hogy az érintkezés a természetes fénnyel hatással van a depresszióra való hajlamra, és akiket több fény ér, azoknál 12-27 százalékkal is kisebb lehet a kedélybetegség kialakulásának esélye.

A depresszió fizikai tünetei A kedélybetegség sajnos nemcsak a mentális állapotunkra van rossz hatással - fizikailag is meglehetősen igénybe veszi a szervezetet. Kattintson a részletekért!

A későn kelők a depresszióra is hajlamosabbak

A tanulmányban több mint 32 000, átlagosan 55 éves korú nő vett részt. Az eredmények azt mutatják, hogy akik későn kelőnek vallják magukat, illetve nem kelnek korán, ha nem muszáj, gyakrabban lesznek depressziósak .

A kutatók azt is kiderítették, hogy a későn kelők kisebb arányban mennek férjhez, nagyobb számban élnek egyedül, gyakrabban dohányoznak , és alvási ritmusuk is egyenetlenebb: ezek a tényezők pedig mind megnövelik a depresszió kialakulásának kockázatát.

A későn kelő nők kisebb arányban mennek férjhez, és gyakrabban dohányoznak
A későn kelő nők kisebb arányban mennek férjhez, és gyakrabban dohányoznak

A kutatást a University of Colorado Boulder szakemberei készítették, és ez a legnagyobb kutatás, amely a nők alvási szokásainak és a depresszió kialakulásának kapcsolatát vizsgálta. A kutatók arra jutottak, hogy a kronotípus - vagyis hogy egy ember mikor kel fel és mikor fekszik le - még akkor is hatással van a kedélybetegség kialakulásának esélyére, ha a fényben töltött időt, illetve a munkabeosztást nem veszik számításba. Jó hír, hogy ha valaki képes megváltoztatni a kronotípusát, és rászoktatja magát a korán kelésre, akkor jelentősen csökkentheti az esélyét annak, hogy depressziós legyen. Sokat számít továbbá a rendszeres mozgás és a szabadban töltött idő is a szakemberek szerint.

Forrás: dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!