Betiltják a mentolos cigarettát

Életbe lépett a mentolos cigarettákra vonatkozó tilalom az EU-ban.

Szerdán életbe lépett a mentolos cigarettákra vonatkozó tilalom az Európai Unióban, amely elsődlegesen azt szeretné megakadályozni, hogy a fiatalok rászokjanak a dohányzásra. A szabályozás az EU dohánytermékekre vonatkozó irányelvének a része, amelyet 2014-ben fogadtak el. Az ízesített cigarettákat és egyéb dohánytermékeket már 2016-ban betiltották, de a 3 százaléknál nagyobb piaci részesedésű termékek, mint a mentolos cigaretták, mindeddig haladékot élveztek.

Minden negyedik uniós állampolgár dohányzik

Az irányelv része az is, hogy a dohánytermékek csomagolásának immár 65 százalékát kell, hogy elfoglalják az egészségügyi figyelmeztetések. Továbbá a tagállamok arról is rendelkezhetnek, hogy minden dohányterméket azonos, egyszerű csomagolással lehessen csak forgalomba hozni.

Az intézkedéssel a fiatalok körében tennék népszerűtlenebbé a dohányzást. Fotó: Getty Images
Az intézkedéssel a fiatalok körében tennék népszerűtlenebbé a dohányzást. Fotó: Getty Images

Az Európai Bizottság adatai szerint az unió lakosságának 26 százaléka dohányzik, és ez az arány 29 százalék a 15-24 éves korcsoportban. A cigarettázás okozza a legtöbb idő előtti halálozást az Európai Unióban. A helyzet Magyarországon különösen aggasztó, ahol a Magyar Kardiológusok Társasága óránként 3, évente pedig 28 ezer ember halála hozható összefüggése a cigarettával. Erről bővebben az alábbi cikkünkben is írtunk!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!